Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Drágán adta életét Raszputyin, a mágus

2018. december 30. 18:56 Múlt-kor

Alekszej lehorzsolt térde már órák óta vérzett. Az orvosok tanácstalanok voltak, a kisfiút nem lehetett lecsillapítani, egyik kötést cserélték a másik után. A cárné az idegösszeomlás szélére került, a nyári rezidencia békés falai között a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Ekkor a dajka bejelentette Raszputyint. Amint a bozontos, ápolatlan férfi a helyiségbe lépett, jelenlétével szinte betöltötte a szobát. Miután köszönésképpen átölelte a meghökkent cárt és cárnét, Raszputyin a gyermekhez sietett. Mély, nyugodt hangon beszélt Alekszejhez, aki lassan álomba szenderült és a vérzése is elállt. A hálás cárné térdre borult Raszputyin előtt, akinek bemutatkozása remekül sikerült.

<

Raszputyin 1869-ben egy eldugott szibériai faluban Pokrovszkojéban látta meg a napvilágot. A fiatal, korábban kicsapongó életet élő fiatal férfit falujában csak „részeges Griskának” nevezték. Az ifjú vezeklésképpen három hónapot töltött egy kolostorban, ahol vallásos megvilágosodáson esett át és kapcsolatba került a khliszti nevezetű szektával. A szektatagok az üdvözüléshez a világ mulandó gyönyöreinek élvezetével, majd ezt követően bűnbánattal akartak eljutni. A sajátos felfogás miatt a szertartások gyakran orgiákba fulladtak. Raszputyin, aki odaadással hallgatta a „szent tanokat”, nemsokára elhagyta a kolostort és vándor szerzetesnek állt. Bolyongásai során bejárta Oroszországot, később eljutott Görögországba és Jeruzsálembe is. 1903-ban érkezett meg Szentpétervárra, ahol a miszticizmus felé nyitott arisztokrácia és a városi elit ünnepelt embere lett.

A főként nőkből álló, hatalmasra duzzadt rajongótábora gyakran Szentpétervár fürdőiben rendezett orgiákon szabadult meg bűneitől. Raszputyin politikai szerepe 1905-ben kezdődött, amikor hipnotizőri képességét felhasználva a vérzékenységben szenvedő trónörökös, Alekszej betegségének tüneteit csillapítani tudta. A hálás cár és cárné politikai, kormányzati kérdésekben is egyre többször hallgatott Raszputyinra, aki hamarosan a hatalom középpontjába került. Beleszólt a miniszterek kijelölésébe és az orosz ortodox egyház vezetőségének, a Szent Szinódus tagjainak a kiválasztásába is.

A parasztból lett szerzetes növekvő hatalma egyre több embernek szemet szúrt a cári udvarban. 1916-előtt két alkalommal is megpróbálták megölni az „őrült papot”. Az első gyilkossági kísérlet egy szerzetes és egy püspök számlájára írható, akik feszületekkel próbálták agyonverni a „Gonoszt”, majd pár évvel később egy feltehetően felbérelt prostituált akarta leszúrni a hatalomtól megrészegedő, és egyre inkább züllött életmódot folytató orgia-királyt, Raszputyint.

Hírnevét nem csak életvitele, hanem háborúellenes magatartása is rontotta. Ellenfelei neki tulajdonították az udvar „hazafiatlan viselkedését”, és azt híresztelték, hogy szerelmi kapcsolatra lépett a cárnéval, akit német származása miatt a közvélemény egy része II. Vilmos német császár ügynökének tartott.

1916. december 30-án a mágust végül elérte a végzete. Feliksz Juszupov herceg vacsorára invitálta Raszputyint, aki elfogadta a meghívást. Juszupov ciánnal mérgezett borral és süteménnyel kínálta vendégét, aki tekintélyes adag elfogyasztása ellenére sem fordult az asztal alá. Az elképedt herceg végül pisztollyal hátba lőtte a mágust. Juszupov és összeesküvő társai ujjongtak, azonban örömük nem tartott sokáig, mert az „örült pap” hamarosan talpra állt, és támolyogva a kijárat felé indult. Ekkor egy másik nemes fejbe lőtte, majd a biztonság kedvéért a konspirátorok összeverték és a jeges Néva folyóba dobták áldozatukat. Raszputyin szívósságát bizonyítja, hogy a boncolásnál vizet találtak tüdejében, ami a fulladásos halál jele, azaz a hipnotizőr feltehetően még életben volt, amikor a folyóba hajították.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Drágán adta életét Raszputyin, a mágus

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra