Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Feltérképezik az ausztrál őslakosokkal szemben elkövetett tömeggyilkosságokat

2018. július 30. 12:53 MTI

A gyarmatosítás korában elkövetett tömeggyilkosságoknak sok ezernyi ausztrál őslakos esett áldozatul – erről számoltak be az események kronológiáját először összeállító történészek.

<

Az 1788 és a 20. század közepe közötti időszak alatt mintegy 500 tömeggyilkosságot követtek el az európai telepesek az őslakosok ellen Ausztrália-szerte. A Newcastle Egyetem történész kutatói a telepesek naplói, korabeli újságok híradásai, az őslakosoktól kapott bizonyítékok, állami és szövetségi archívumok dokumentumai alapján először katalogizálták az erőszakos cselekményeket. „Eddig a gyarmati Ausztráliában elkövetett 250 tömeggyilkosság helyszínét azonosítottuk, és úgy számítjuk, hogy mire a projekt végére érünk, 500 helyszínt találunk” – mondta el Lyndall Ryan, a kutatás vezetője. Ryan szerint a 250 tömeggyilkosságban 6200 áldozatot azonosítottak, közülük száznál is kevesebb volt európai.

A kutatók tömeggyilkosságként határoztak meg minden olyan incidenst, amelyben több mint hat embert öltek meg. A kutatás várhatóan 2019-ben fejeződik be. Közben heves viták zajlanak Ausztráliában az első európai telepesek megérkezésének idei, 230. évfordulójával kapcsolatban. Az első flotta Sydneybe érkezésének napja – 1788. január 26. – nemzeti ünnepnek számít Ausztráliában. Az első hajók zömmel fegyenceket és katonákat szállítottak a kontinensre Nagy-Britanniából.

A bennszülöttek egy része ugyanakkor az ünnepnapot a „megszállás napjának” tartja. Egy idei felmérés szerint az ausztrálok fele azt szeretné, ha megváltoztatnák a nemzeti ünnep dátumát. A konzervatív kormány ellenzi az ünnepnap megváltoztatását, az őslakos aktivisták azonban arra hivatkoznak, hogy a változás azért is fontos lenne, hogy Ausztrália szembenézhessen a múltjával. A 23 milliós népességű Ausztráliában mintegy 700 ezer őslakos él, akiknek gazdasági és társadalmi helyzete csaknem minden felmérés szerint nagyon kedvezőtlen. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Feltérképezik az ausztrál őslakosokkal szemben elkövetett tömeggyilkosságokat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra