Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kalmani király maradványait is azonosíthatják a szudáni piramisok leleteit vizsgáló genetikusok

2018. április 27. 13:56 MTI

Az emberi maradványokat az egyik, meroitikus korból származó piramis három halotti kamrájának egyikében találták meg a régészek. A kamrák tíz méter mélyen fekszenek a piramis alatt. Az eddig előkerült csontok az archeológusok szerint több ember maradványai.

<

A kamrákat egy katari finanszírozású régészeti expedíció tárta fel: a helyszínen emberi és állati csontokat is találtak. A szóban forgó 9-es piramis a tudósok szerint Kalmani király temetkezési helye lehetett, aki Krisztus előtt 207 és 186 között uralkodott.

Meroé a Kusita Királyság egyik legfontosabb központja volt a Krisztus előtti 8. és 4. század között, majd a meroitikus korszakban fővárossá vált. Meroé lakosai palotákat és kis – hat méterestől harminc méteres magasságú – piramisokat emeltek, és egy olyan írásrendszert fejlesztettek ki, amelyet még nem sikerült teljesen megfejteni. Meroé az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

Az eddig előkerült csontok az archeológusok szerint több ember maradványai. A DNS-vizsgálat megállapíthatja, hogy milyen kapcsolat van a maradványok között. A többi kamra feltárását is megkezdik. Murtada Busara, a régészeti csoport tagja elmondta, hogy a kamrák egyikében koporsó is van. A csapat azt reméli, hogy Kalmani király maradványait is sikerül megtalálniuk.

Szudánban mintegy 150 éve kezdődtek a régészeti feltárások, jóval később, mint Egyiptomban vagy Görögországban. 1923-ban George Reisner amerikai régész már kutatott Meroé piramisainál, az előkerült tárgyakat Bostonba szállították.

Katar 2014-ben 135 millió dollárt – mintegy 35 milliárd forintot – ajánlott fel a szudáni műkincsek és régészeti emlékek felújítására és megőrzésére. Az összeget közel harminc projekt finanszírozására, többek között ősi leletek helyreállítására, múzeumépítésre és a meroita nyelv tanulmányozását célzó programokra fordítják a tervek szerint a jövőben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kalmani király maradványait is azonosíthatják a szudáni piramisok leleteit vizsgáló genetikusok

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra