Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Slobodan Show – Koszovóban debütál a Milosevicről készült musical

2018. január 10. 16:21 MTI

A diktátornak is nevezett egykori szerb elnökről, Slobodan Milosevicről készít musicalt a pristinai Nemzeti Színház szerb társulata - közölte értesülését a Vecernje Novosti című belgrádi napilap kedden.

<

A koszovói szerbek egyik központjának tartott Gracanicában a kilencvenes évek Jugoszláviáját mutatják be a zenés előadás keretében, amelynek középpontjában Milosevic uralma áll. A történet a hágai Nemzetközi Törvényszéken folytatott eljárással zárul.

Jelena Bogavac, az előadás szerzője elmondta: a Slobodan Show című előadást február végén mutatják be Koszovóban, ezt követően pedig szerbiai turnéra indulnak vele. Hozzátette: Milosevic egy koszovói beszédének elmondását követően erősítette meg hatalmát és közvetetten végül a szerb-koszovói konfliktus vezetett bukásához is, ezért választották a bemutató helyszínéül azt a helyet, amely ugyan 2008-ban kikiáltotta függetlenségét, ám Szerbia továbbra is saját, déli tartományának tartja.

Jelena Bogavac szerint máig vitatott, hogy Slobodan Milosevic milyen szerepet töltött be Jugoszlávia szétesésében és a nacionalizmus térhódításában. Erre az előadás sem ad választ, de felveti a szükséges kérdéseket - fogalmazott a szövegkönyv és a dalszövegek szerzője. Emellett a szerb identitáskeresés is megjelenik a musicalben.

Az előadásban fontos szerep jut Mira Markovicnak, Milosevic feleségének is, hiszen rájuk „elválaszthatatlan uralkodópárként” tekintett az ország lakossága és egy igen jelentős időszak kapcsolódik a nevükhöz - magyarázta Jelena Bogavac.

Slobodan Milosevicet 2001-ben fogták el Belgrádban, ezt követően adták ki a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéknek, ahol háborús bűnök elkövetésével vádolták meg, ám még ítélethirdetése előtt, 2006-ban meghalt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Slobodan Show – Koszovóban debütál a Milosevicről készült musical

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra