Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Katonai drónfelvételek alapján bukkantak rá az ókori edomiták templomának maradványaira

2017. december 4. 12:43 MTI

Több mint kétezer éves templomot találtak drónfelvételek segítségével egy izraeli katonai kiképzési területen - adta hírül a The Times of Israel online kiadása. A komplexum egyik feltárt termében két oltárkövet ástak ki, az egyiket egy bika domborműve díszítette, amely „istenséget jelképezhetett, akit az edomiták imádtak.”

<

Az ókori Lákis település környékén - kamerákkal felszerelt katonai drónok októberi felvételein - egy nagyjából 2200 éves templom vagy palota maradványait fedezték fel.

„A drónfelvételek segítettek meghatározni, hol kell ásnunk. Nagyon gyorsan kiderült, milyen különleges épületet fedeztünk fel: az edomita nép egyik templomát” - írta közleményében Oren Gutfeld, a Jeruzsálemi Héber Egyetem munkatársa, a Horvat 'Amuda-i ásatások vezetője, valamint Pablo Betzer és Michal Haber, az izraeli régészeti hatóság képviselői. A régészek szerint az országban olyan kevés edomita emlék maradt fenn, hogy ezek „egy kézen megszámolhatók”.

A történelem viharai során az edomiták - nagyjából úgy, mint a zsidó nép - vándoroltak és újra meg újra letelepedtek a Szentföld különböző területein. Országukat a babiloniak rombolták le a Kr. e. 6. században, a perzsa uralom alatt Júdea déli hegyvidékén voltak városaik. A hellenizmus korában végül asszimilálódtak a zsidókkal.

A komplexum egyik feltárt termében két oltárkövet ástak ki, az egyiket egy bika domborműve díszítette, amely „istenséget jelképezhetett, akit az edomiták imádtak” - mondta a régész. A helyszínen finom keramikusmunka gyümölcseit, festett tálakat, korsókat, olajlámpákat is találtak.

A régészek úgy vélik, az edomita épületet szándékosan rombolták le valószínűleg a makkabeus hódítás után.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Katonai drónfelvételek alapján bukkantak rá az ókori edomiták templomának maradványaira

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra