Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Újra régi fényükben pompázhatnak majd a képzőművészeti egyetem esőmosta Lotz-freskói

2017. szeptember 15. 11:55 MTI

Csaknem egymilliárd forintból újítják fel a következő két évben a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) tetőszerkezetét és restaurálják az épület beázások által károsított Lotz-freskóit is.

<

Az Andrássy úti palota Lotz Károly által festett falképei a 2016. nyári nagy esőzés óta “siralmas állapotban” vannak, ezért lépni kellett megmentésük érdekében – hangsúlyozta az MKE csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Csanádi Judit rektor. Rakonczai Éva, az egyetem kancellárja hozzátette: a 964 millió forintos keretből először a tetőszerkezetet hozzák rendbe, majd 2019 augusztusáig a Lotz-freskók restaurálása is lezajlik. A nyílászárók felújítására 150 millió forintot nyert el az MKE és a fenntartóval a homlokzat felújításáról is tárgyalnak – közölte.

Csanádi Judit hozzátette, hogy a fizikai megújulás semmit nem ér szellemi tartalom nélkül: az egyetem nyitott a külvilág felé is, a közönség számára is látogathatóvá váltak például az MKE kiállításai és rövidesen megkezdődik az angol nyelvű képzés akkreditációja is. Ahhoz, hogy a képzés a felújítási munkálatok alatt is zavartalanul folytatódhasson, szükség lenne egy új épületre – jegyezte meg a rektor, aki azt is elárulta, hogy egy közelben található, üres iskolaépület ügyében már folynak tárgyalások.

Révész Emese művészettörténész, az MKE oktatója az intézmény várható kiállításairól számolt be. Pénteken nyílik Közös történelmünk címmel az egyetem múltjára reflektáló hallgatói kiállítás; októberben egy Maurer Dóra grafikai munkásságát bemutató tárlat, majd decemberben a magyar neoavantgárd grafikai jelentős alakja, Baranyi András munkáiból rendezett kiállítás lesz látható. A második félévben az egyetem nagyszabású fotótörténeti projektje folytatódik Fotó / Modell 2.0 címmel, majd a diplomamunka-kiállítások zárják a szezont.

Révész Emese és Heitler András festőrestaurátor oktató a sajtótájékoztatót követő bejáráson emlékeztettek arra, hogy az Andrássy út 69. alatti épület eredetileg műcsarnoknak épült 1877-ben, reprezentatív belső tereinek díszítésére így a kor legnagyobb magyar művészeit kérték fel. A falfestészetet Bécsben kitanuló Lotz Károly a lépcső mennyezetére a művészeti ágak allegóriáit festette meg, a folyósóra pedig a művészet elemeit. A rendkívül magas színvonalú munkákat több beázás is károsította, a Képzelet alakjának arca például már alig látható, az Építészet allegóriája pedig csak leválasztással volt megmenthető.

A tetőszerkezet felújítása alatt a restaurátorok elvégzik a falfestmények rekonstrukciójához szükséges kutatásokat, hogy 2019 augusztusára Lotz Károly munkái ismét korábbi állapotukban legyenek élvezhetők – számoltak be a munkálatokról a szakemberek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Újra régi fényükben pompázhatnak majd a képzőművészeti egyetem esőmosta Lotz-freskói

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra