A Mások Északról, avagy mit keresnek a Trónok Harca szörnyetegei az izlandi sagákban?
2017. szeptember 11. 15:07
A Trónok Harca ikonikus szereplői a Mások, vagyis a messzi északról érkező, holtakat feltámasztó természetfeletti lények. Mint oly sok mindennek a népszerű könyv- és tévésorozatban, a Falon túli szörnyetegeknek is meg vannak a maguk középkori párhuzamai. Ezúttal azonban nem az angol nemesség öldöklő csatái, hanem Izland legendás történetei felé kell tekintenünk.
A középkori Izland történetét nagyrészt a szigetország sajátos irodalmi-történetírói munkáiból, a sagákból ismerjük. Ezen művek visszatérő szereplői az úgynevezett draugok. Bár nevük szó szerinti fordításban szellemeket jelöl, a valóságban fizikai testtel rendelkező élőhalottakról van szó – hasonlóan a Trónok Harca félelmetes Másaihoz (angol nevükön White Walker-ek). A draugok sok esetben egy-egy elrejtett kincs őrzőiként tűnnek fel, így az egyedüli személy, akire veszélyt jelentenek nem más mint a saga kalandokat kereső hőse. Máskor azonban a szörnyetegek eltávolodnak sírhelyeikről és a lehető legkülönfélébb módon zaklatják az élőket.
A draugok egyfajta „járványt” is terjesztenek, hiszen mindazok, akiket megölnek, általában maguk is élőhalottként térnek vissza. Az Eyrbyggja sagában például egy Þórgunna nevű asszonyról olvashatunk, aki azt követően támad fel holtából, hogy nem teljesítik pontosan a végakaratát. Þórgunna látszólag nem tesz semmi rosszat, mindössze egy különleges ételt főz, amellyel aztán megeteti az egyik koporsó hordozóját.
Miután a koporsót cipelő férfi hazatér falujába, valóságos szellemjárás kezdődik a környéken. Az egyik pásztort egy reggel holtan találják, majd eltemetik a templomban. Később azonban a pásztor feltámad és meggyilkol egy Þórir nevű favágót. A favágó később szintén visszatér a túlvilágról és a pásztor mellé szegődve évekig vándorolnak párban, halálra rémisztve a környékbeli lakosokat.
Hasonlóan a Trónok Harca szörnyetegeihez a draugok is kötődnek valamilyen formában az idő múlásához. Míg a Mások a tél beköszöntével kezdenek tevékenykedni, addig az izlandi élőhalottak az éjszaka kezdetével jelennek meg. Igaz, a hosszú tél és a soha véget nem érő éjszakák Skandináviában meglehetősen szorosan kapcsolódnak egymáshoz.
Ugyancsak az Eyrbyggja sagában olvashatunk egy Þórolf nevű rossz-természetű öregemberről, aki nem sokkal a nyári aratást követően halt meg. Ahogy azonban teltek a nyári, majd őszi hónapok, a falusiak egyre inkább arra lettek figyelmesek, hogy Þórolf „nem nyugszik békében”, és „nem hagyhatják el otthonaikat napnyugta után”. Még az ősszel egy pásztor holttestét is megtalálták nem messze Þórolf sírjától. Úgy tűnik tehát, hogy az élőhalott az ősszel még nem tudott nagyon eltávolodni nyughelyétől, ahogy azonban közeledett a tél, úgy vándorolt egyre messzebb és messzebb.
Végül már a völgy teljes hosszát bejárta éjszakánként és csak tavasszal tért újra vissza sírhelyéhez. Ekkor Arnkel, Þórolf fia vette a bátorságot, hogy szembenézzen a szörnyeteggel, és eltávolítsa a holttestet a falu közeléből. A fiúnak végül nem is volt nehéz dolga, hiszen az apjából lett draug tavaszra teljesen elgyengült, se mozogni, se védekezni nem volt már képes.
A Grettis sagában egy újabb párhuzamot fedezhetünk fel George R. R. Martin teremtményei és a draugok között. A Mások jellegzetes megkülönböztető jegye a fénylő, világoskék szem. Az izlandi történetben pedig arról olvashatunk, hogy amikor a főhős Grettir éppen egy Glámr nevű drauggal harcol, az valósággal megátkozza tekintetével a harcost. Az élőhalott pedig így szólt ekkor Grettirhez: „Ezt az átkot rakom rád: a szemeim képe mindig előtted lesz, és így mindig félsz majd egyedül maradni. És ez végül a halálodhoz vezet majd.” Így bár Grettir megmenekült a szörnyetegtől, a borzalom az elméjében folytatódott tovább.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
