Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Őskori maradványokat is rejtő ásatáson várják az érdeklődőket Veszprémben

2017. május 24. 09:59 MTI

Több mint hatezer éves település maradványait őrző ásatás területén idézik meg az elődök életét, emellett múltba tekintő gasztronómiai bemutató és gyermekprogramok is várják a látogatókat pénteken, a régészet napján Veszprémben - közölte a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója.

<

S. Perémi Ágota elmondta, hogy pénteken délelőtt kincskereső játékra várják a gyermekeket a múzeum szomszédságában található Szent Miklós-szegen, mely során megtudhatják a résztvevők, hogyan lehet a régmúlt közösségeit régészeti módszerekkel kutatni.

Hozzátette: az érdeklődők megismerkedhetnek az avar temetkezési szokásokkal és betekintést nyerhetnek a régészek munkájába is. Az igazgató kifejtette: a játék során a csapatok térkép alapján kereshetik meg a múzeum környékén az elrejtett kincseket. Ezt követően a régmúlt közösségeinek régészeti módszerekkel történő kutatásáról hallhatnak előadást az érdeklődők.

Az igazgató elmondta azt is, hogy a régi idők étkezési szokásait eleveníti fel a múzeum időszaki tárlata, amely az ételkészítéshez használt eszközöket mutatja be több évszázadra visszatekintve. A szeptember 10-ig látgató kiállításon egyebek mellett helyet kap az őskori őrlőkő, a középkori fazék és a modern turmixgép, nagyanyáink tálasa, sózókádja és az avarok agyagkulacsa is - részletezte.

S. Perémi Ágota beszélt arról is, hogy a veszprémi Jutasi úton 2003-ban egy 6500 éves település maradványait tárták fel mintegy 8 ezer négyzetméteren. Az ásatás területén hallható, a leleteket bemutató, képekkel kísért péntek délutáni előadásból az érdeklődők megtudhatják, hogy milyen volt az élet a településen évezredekkel ezelőtt. Az eredeti helyszínen idézik meg elődeink életét, sőt a feltárt temetkezések révén a falu lakóit is - fűzte hozzá.

Szombathelyen pedig elveszett tárgyak után kutatnak fémdetektorral, így ismerkedhetnek az érdeklődők a régészeti célú leletfelderítés alapjaival a régészet napján - közölte a Savaria Múzeum kommunikációs munkatársa.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Őskori maradványokat is rejtő ásatáson várják az érdeklődőket Veszprémben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra