Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Zsidókat, háborús árvákat és hadifoglyokat is gondozott a tragikus sorsú Roger testvér

2017. május 12. 13:13 MTI

Százkét éve, 1915. május 12-én született Roger testvér svájci teológus, a franciaországi Taizében működő ökumenikus keresztény közösség alapítója és vezetője. A közösséghez azóta is folyamatosan csatlakoznak új szerzetesek (testvérek), protestánsok és katolikusok egyaránt, jelenleg mintegy százan vannak harminc különböző országból, köztük Magyarországról is.

<

Roger Louis Schutz-Marsauche néven született a svájci Provence-ban, egy vallásos protestáns család kilencedik gyermekeként. Édesanyja burgundiai családból származott, lelkész édesapja svájci volt. Roger 1937-től 1940-ig teológiát tanult Lausanne-ban és Strasbourgban. Ifjúkorában gyakran kötötte ágyhoz a tüdőbaj, a lábadozás időszaka alatt érlelődött meg benne egy keresztény közösség létrehozásának gondolata.

A második világháború alatt, 1940-ben Svájcból átbiciklizett Franciaországba, és a németektől vereséget szenvedett országot kettészelő demarkációs vonal közelében, a burgundiai Taizé falucskában vásárolt házat, melyben az általa megálmodott közösséget akarta létrehozni. Geneviéve nővérével a nácik elől menekülő embereket, főként zsidókat bújtattak. 1942 őszén a németek felfedezték tevékenységüket, ezért a testvérek Svájcba menekültek. Két évvel később, a terület felszabadulása után tértek vissza Taizébe, ahol a háborúban árván maradt gyerekekkel foglalkoztak, ami főként Geneviéve feladata volt, de egy közeli tábor német hadifoglyait is vendégül látták.

Az eredeti csoporthoz folyamatosan újabb fiatal férfiak csatlakoztak. 1949 húsvétján közülük heten fogadalmat tettek a cölibátusra, a vagyonközösségre, valamint a teljes egyszerűségre, ezzel létrejött a szerzetesközösség, amelynek Roger lett a priorja. 1952-53 telén megírta a Taizéi regulát, a közösség működésének szabályait. Roger testvér olyan közösséget akart létrehozni, amelyben mindig egymás megértésére és a kiengesztelődésre törekszenek, amelyben a szív jósága és az egyszerűség áll a középpontban. Ahogy egyik írásában megfogalmazta: "Az legyen a cél, hogy közösen teljesítsük ezt a hétköznapi, nagyon konkrét feladatot: mindennap engesztelődjünk ki egymással, és váljék láthatóvá a közösség példázata. ... A közösség az egyház egyik legszebb neve: ebben nem létezhet a kölcsönös ridegség, csak a szív tisztasága, jósága és az együttérzés."

A közösséghez azóta is folyamatosan csatlakoznak új szerzetesek (testvérek), protestánsok és katolikusok egyaránt, jelenleg mintegy százan vannak harminc különböző országból, köztük Magyarországról is. Többen kisebb testvérközösségekre oszolva próbálnak segíteni a rászorulókon nagyvárosok nyomornegyedeiben, Nairobitól New Yorkig. A mindennapi élet középpontjában a napi háromszori közös imádság áll Taizében. A testvérek semmilyen ajándékot vagy adományt nem fogadnak el, saját munkájukból tartják fenn magukat.

Roger testvér a közösség elsődleges feladatának tekintette a fiatalokkal való együttlétet. Az 1950-es évek végétől egyre többen látogattak el Taizébe, így alakult ki a ma is működő egyhetes találkozók rendszere, amelyeken a fiatalok mellett idősebbek és családok is szép számban részt vesznek. 1978-tól évente egyszer Európa nagyvárosaiban rendezik a Bizalom zarándokútja a Földön elnevezésű ifjúsági találkozókat, amelyen minden alkalommal több tízezer fiatal vesz részt. Nálunk 1989-ben Pécsett regionális, 1991-ben és 2001-ben Budapesten éves találkozó volt. 1962 és 1989 között több ízben is ellátogatott a kelet- és közép-európai szocialista országokba, bár a hatóságok legtöbbször nem engedték, hogy megszólaljon az összejöveteleken. Európán kívüli országokba, például Indiába, a Fülöp-szigetekre, Dél-Afrikába is elutazott, hogy találkozzék a társadalom számkivetettjeivel.

Szoros kapcsolatokat ápolt más keresztény és nem keresztény egyházak képviselőivel is. 1962-ben XXIII. János pápa meghívására egy társával részt vett a második vatikáni zsinaton, több vallási vezető - köztük II. János Pál pápa - pedig Taizébe látogatott el. Roger testvér az ifjúsági találkozók alkalmával, később negyedévi rendszerességgel publikálta gondolatait, amelyeket Taizéi levelek címmel adott közre. A levelek mellett számos egyéb publikációja is megjelent, többek között Teréz anyával közösen is írt könyveket.Tevékenységét több rangos díjjal is elismerték, így többek között 1974-ben Templeton-, 1988-ban UNESCO-, 1989-ben Károly-díjat kapott.

Roger testvért 2005. augusztus 16-án Taizében az esti imádság alatt egy pszichésen zavart román asszony késsel meggyilkolta. Temetésén a legtöbb keresztény egyház, illetve Európa vallási és politikai vezetői is képviseltették magukat. Sírja a taizéi Kiengesztelődés temploma mellett található.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Zsidókat, háborús árvákat és hadifoglyokat is gondozott a tragikus sorsú Roger testvér

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra