Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ezeréves játékhajóra bukkantak Norvégia partjainál

2017. március 6. 12:04

Egy fából faragott játékhajó és egy szinte teljesen épségben fennmaradt cipő is előkerült a norvégiai Trondheim közelében végzett ásatásokon. A leletek révén a kutatók rekonstruálni tudják a térség mezőgazdasági fejlődését és az itt élők mindennapi életéről is információkat szerezhetnek.

<

2012-ben döntött a norvég kormány az Ørland-félszigeti katonai repülőtér kibővítése mellett. Az építkezéseket kiterjedt régészeti felderítés és ásatások előzték meg, amelyeket a Trondheimi Egyetemi Múzeum kutatói végeztek. Az ásatások során a régészek közel 120 ezer négyzetméternyi területet vizsgáltak át, amelynek során hét egykori farm maradványait azonosították. A lelőhelyeken talált szemétgödrök és egykori tűzhelyek rengeteg eszközt őriztek meg a letűnt korokból, míg a kutak alján számos olyan, szerves anyagból készült tárgyat is találtak, amelyek egyébként elrohadtak volna az évszázadok során.

A felfedezés jelentősége, hogy a gazdasági épületek különböző korszakokból származnak, így a legrégebbi Kr. e. 500 körül, míg a legújabbak a 11. században épültek. A leletek így lehetőséget nyújtanak a kutatóknak arra, hogy lépésről lépésre elemezhessék a térség gazdálkodó közösségeinek fejlődését. A The History Blog cikkéből kiderül, hogy a középkori anyag első elemzései alapján a kutatók egy kemény körülmények között élő, de viszonylag tehetősebb közösséggel számolnak, amelynek tagjainak a munka mellett szabadidős tevékenységekre is nyílt lehetőségük.

Az egyik kútban például egy fából gondosan kifaragott játékhajót találtak, amelynek közepén még egy lyukat is kialakítottak, ahová árbocot és vitorlát illeszthettek. Ugyancsak előkerült egy bőrdarab, amely egykoron egy cipőhöz tartozhatott, valamint egy szinte teljes épségben megőrződött lábbeli is. Először azt gondolták, hogy a leletek a kora újkor évszázadaiból származnak, de a szénizotópos vizsgálatok kimutatták, hogy azok valójában a 11. század elején készültek.

A kutatók szerint a játékhajó azt mutatja, hogy a helyi földműveseknek a munka mellett volt idejük arra is, hogy kifaragjanak egy ilyen játékot, míg az ugyancsak munkára fogott gyerekeknek lehetőségük nyílt arra, hogy játszhassnak vele. A bőrdarab egy cipő talpából válhatott le a mindennapi használat következtében, míg az épségben maradt cipő azt jelzi, hogy a közösség megengedhette magának, hogy adott esetben akár egy teljes cipőt is a szemét közé dobjanak.

Az ásatások lezárultával a kutatók következő lépésben a terepen gyűjtött talaj- és pollenminták elemzésébe kezdenek majd. Céljuk, hogy ezek alapján átfogó képet rajzoljanak a térség mezőgazdaságának történetéről, valamint kiderítsék, hogy miből állt az itt élő lakosság étrendje a különböző korszakokban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ezeréves játékhajóra bukkantak Norvégia partjainál

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra