Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Utólagos kegyelemben részesítik a britek a homoszexualitásuk miatt elítélt tízezreket

2017. február 1. 10:22 MTI

Utólagos kegyelemben részesítette a brit kormány a korábbi évtizedekben homoszexualitása miatt elítélt több tízezer embert, miután kedden életbe lépett az erről elfogadott törvény. Hivatalos adatok szerint a múlt században 49 ezer embert ítéltek el a homoszexualitást kriminalizáló jogszabály alapján, közülük 15 ezren ma is élnek

<

A Downing Street tavaly szeptemberben közölte, hogy Theresa May miniszterelnök és kormánya elkötelezte magát a kegyelmi törvénytervezet beterjesztése mellett. A tervezet októberben a parlament elé került, amely el is fogadta, és kedden az uralkodó hivatalosan kihirdette a kegyelmi törvényt. Angliában és Walesben 1967-ben, Skóciában 1980-ban, Észak-Írországban pedig csak 1982-ben törölték el azt a törvényt, amely bűncselekménynek minősítette a férfiak homoszexuális kapcsolatát. A nőkre nem vonatkozott ilyen büntető jogszabály.

Hivatalos adatok szerint a múlt században 49 ezer embert ítéltek el a homoszexualitást kriminalizáló jogszabály alapján, közülük 15 ezren ma is élnek. Ők - ha jelzik a hatóságoknak e kívánságukat - a kedden kihirdetett törvény alapján automatikusan, minden további bírósági tárgyalás nélkül szintén kegyelemben részesülnek, amely mentesíti őket a büntetett előélet összes hátránya alól. A kegyelmi törvénytervezet Alan Turing-törvényként vált ismertté, a XX. század egyik legzseniálisabb brit matematikusa után, akit homoszexualitása miatt az 1950-es években szintén elítéltek.

Turing, akit a modern számítástudomány és a mesterséges intelligencia koncepciójának megalapozójaként tisztel a tudományos utókor, a II. világháború idején annak a csoportnak az élén állt, amely a Bletchley Parkban, a brit katonai hírszerzés kódfejtésre szakosodott akkori központjában feltörte a német hadvezetés által megfejthetetlennek hitt Enigma-kódot. Ezt a kódot használták az Atlanti-óceán északi vizein szövetséges konvojokra vadászó, a háború első szakaszában súlyos veszteségeket okozó német tengeralattjárók kommunikációjához is.

Turingot e rendkívüli vívmány ellenére 1952-ben "súlyos közszeméremsértés" vádjával elítélték. Az ítélet börtönbüntetés volt, amelyet azonban önkéntes kémiai kasztrációval ki lehetett váltani. Turingot végül e kezelésnek vetették alá, és nem kellett börtönbe vonulnia, ám a tudós alig két évvel később, 1954-ben, néhány nappal 42. születésnapja előtt meghalt. Alan Turingot II. Erzsébet királynő a brit kormány kezdeményezésére 2013-ban utólagos kegyelemben részesítette, de ez csak egyedi eljárás volt. Turing hozzátartozói évek óta kampányoltak egy általános érvényű amnesztiatörvényért, és kezdeményezésükhöz csatlakozott mások mellett Benedict Cumberbatch színész, aki a Kódjátszma (The Imitation Game) című életrajzi filmben a matematikust megszemélyesítette.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Utólagos kegyelemben részesítik a britek a homoszexualitásuk miatt elítélt tízezreket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra