Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hét évvel a többi nő előtt szavazhatott az angol hölgy, mert azt hitték, férfi

2017. január 30. 13:44

Több mint száz év után került elő a már hét évvel a nők szavazati jogának megadása előtt az urnák elé járuló Frances Connelly hihetetlen története. Az Egyesült Királyságban a nők először 1918-ban szavazhattak – ekkor azonban még csak legalább 30 éves, gazdag földbirtokosok.

<

Frances Connellynek a hatóságok 1911-ben azért küldtek ki egy helyi időközi választáson való szavazás részleteiről szóló információkat tartalmazó levelet, mert keresztneve alapján azt hitték róla, férfi.  A helyi lapok beszámoltak arról, mekkora megdöbbenést keltett, amikor 1911-ben a yeovili városházán megjelent, hogy a dél-somerseti időközi választáson leadja a szavazatát.

A tudósítások szerint a konzervatív küldött, Harold Fletcher Connellyt meglátva komoly beszélgetésbe kezdett W.T. Snell-lel, a Western Circuit (a dél- és délnyugat-angliai ügyvédi kamara) ügyvédjével, majd a két férfi tárgyalt a szavazókör vezetőjével,  W.W. Henley-vel. Mindannyian arra jutottak, ebben az esetben nincs mit tenni, Connelly neve ugyanis szerepelt a választói névjegyzékben, ráadásul a másik kritériumnak is megfelelt: korábban még nem szavazott. Mrs. Connelly egyébként a konzervatív Aubrey Herbertre adta le a voksát, aki kis különbséggel legyőzte a liberális színekben induló Henry Viviant.

Egy helyi újság 1911. november 29-én a következőképpen számolt be az eseményről: „A választásra úgy fognak emlékezni, mint az első olyan alkalomra a választókerület történetében, amelynek során egy nő jogot formált, és engedélyt kapott arra, hogy gyakorolja parlamenti választójogát. Éppen azokban a pillanatokban, amikor a vidám közönség előtt egy »Az anyák szavazni akarnak« feliratot viselő szüfrazsett kocsi vonult végig Yeovilon, egy hölgy Mr. Aubrey Herbert neve mellé tett egy ikszet (...) a városházán.”  A tudósító ezután azzal folytatja, hogy a szavazatát a többivel együtt számolták, semmilyen módon nem jelezve, hogy egy nő voksáról van szó.

Több évtizeddel korábban, 1867-ben egy Lily Maxwell nevű nő már szavazott időközi választáson, ahol a szabályozás minden adófizető számára lehetővé tette a voksolást – olyannyira, hogy még a nők kivételként való feltüntetését is kihagyták a rendelkezésből. Példáját több, földbirtokkal rendelkező nő is követte, ezért a kiskapu következő évben bezárult, és a női szavazást törvénytelennek minősítették. Az Egyesült Királyságban a nők először 1918-ban szavazhattak – ekkor azonban még csak legalább 30 éves, gazdag földbirtokosok. A többieknek 1928-ig kellett várni, hogy megkapják a választójogot. Mrs. Connelly 1917-ben, 48 évesen úgy halt meg, hogy mindezt már nem érhette meg.  

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hét évvel a többi nő előtt szavazhatott az angol hölgy, mert azt hitték, férfi

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra