Elhunyt Elie Wiesel

2016. július 4. 10:00 MTI

Máramarosszigeten született 1928. szeptember 30-án, ortodox zsidó családban. Édesapja Magyarországról származott, ezért anyanyelve, a jiddis mellett magyarul is kitűnően beszélt. Tizenkét éves korában apja héber tanárt fogadott mellé, akinek nyelvtankönyvét kívülről megtanulta, sajátja nem lévén. Középiskoláit szülővárosában magántanulóként kezdte.

A II. világháború idején, amikor Észak-Erdély újra Magyarország része lett, a debreceni, majd a nagyváradi magyar nyelvű zsidó felekezeti gimnáziumba járt. Emellett vallási tanulmányokat is folytatott a máramarosszigeti haszid zsidó közösség zsinagógájában. Tizenöt évesen családjával együtt Auschwitzba deportálták, ahonnan a monowitzi, majd a buchenwaldi táborba került. Szülei és hatéves húga nem élték túl a borzalmakat, két nővérével a háború után Franciaországban találkozott újra, egy holokauszttúlélőknek fenntartott árvaházban élt Párizsban.

1948-tól a Sorbonne-on filozófiát tanult, majd újságíróként egy tel-avivi lap párizsi tudósítója lett. A francia fővárosban eltöltött évek alatt kezdett el könyveket írni először héber, majd jiddis, később angol és francia nyelven is. Esszéi, novellái és drámái elsősorban az európai zsidóság kiirtásáról szóltak. Ő használta először - mai értelemben - a holokauszt kifejezést. 1955-ben New Yorkba költözött, majd 1963-ban amerikai állampolgárságot kapott. Az Egyesült Államokban irodalmi, publicisztikai tevékenységet folytatott, és tanított a bostoni, valamint más neves amerikai egyetemeken is.

1956-ban jiddis nyelven írta meg Az éjszaka című legismertebb művét, amelyben auschwitzi és buchenwaldi emlékeit vetette papírra. A könyv első fordítása 1958-ban franciául jelent meg. A később harminc nyelvre lefordított műben fogalmazta meg művészi és erkölcsi hitvallását: "Elfelejteni a holtakat hasonló volna ahhoz, mintha másodszor is megölnék őket." 1969-ben feleségül vette az osztrák születésű Marion Erster Rose-t, aki később számos könyvét lefordította.

Wiesel 1986-ban Nobel-békedíjat kapott, mint "az egyik legfontosabb vezéralak és szellemi vezető azokban az időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet rányomta bélyegét a világ arculatára." Nem sokkal ezután feleségével megalapították az Elie Wiesel Alapítványt az Emberiségért, amelynek haláláig elnöke volt. 1995-ben, amikor újra felkereste szülőföldjét, Elek Judit forgatókönyvíró-rendező dokumentumfilmet forgatott róla. A Mondani a mondhatatlant - Elie Wiesel üzenete nemcsak itthon, külföldön is sikert aratott. 2002-ben szülőházában emlékmúzeumot avattak a II. világháború idején Erdélyből elhurcolt 150 ezer zsidó áldozat tiszteletére.

A háború után először 2009-ben látogatott hivatalosan Magyarországra az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség meghívására. Díszvendége volt a Parlament Felsőházi termében rendezett Magyar-zsidó együttélés című konferenciának, és találkozott Sólyom László köztársasági elnökkel is. Ugyanebben az évben Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök mellett Elie Wiesel volt a harmadik felszólaló, amikor a politikusok Buchenwaldba látogattak, hogy tisztelegjenek az oda hurcoltak és megöltek emléke előtt.

Több nemzetközi díjat és kitüntetést kapott, többek között 1989-ben a George Washington-díjat, 2001-ben a francia Becsületrend Nagykeresztjét. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki. Ez utóbbi kitüntetéséről 2012-ben lemondott. Közel hatvan könyvet írt, amelyekből több magyarul is megjelent: Az éjszaka mellett A hajnal (1961), Az eskü (1973), Egy meggyilkolt zsidó költő testamentuma (1980) és a Minden folyó a tengerbe siet (1995) címűek olvashatók magyarul is.