Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Spanyol állampolgárságot kapnak a XV. században elűzött zsidók leszármazottai

2015. október 2. 17:13 MTI

Spanyol állampolgárságot kapnak az Ibériai-félszigetről a XV. században elűzött zsidók leszármazottjai. Több mint 4 ezer kérvényt már jóvá is hagytak - jelentette be a spanyol igazságügyi miniszter pénteken sajtótájékoztatón Madridban. 

<

Rafael Catalá elmondta: a spanyol parlament által elfogadott jogszabály október 1-én lépett életbe, célja a történelmi jóvátétel. A katolikus királyok 1492-ben megparancsolták a spanyolországi zsidóknak, hogy vagy térjenek át a kereszténységre vagy hagyják el a félszigetet. 100 ezren maradtak, 200 ezren útra keltek és a világ különböző országaiban telepedtek le. 

Az eddig benyújtott kérelmek Venezuelából, Törökországból és Marokkóból érkeztek - áll a spanyolországi zsidó közösségek szövetségének (FCJE) közleményében, amelyben leírják, hogy  az elűzöttek leszármazottainak régi vágya volt visszanyerni a kapcsolatot az anyaországgal. A kérelmezőknek igazolniuk kell származásukat, szoros kapcsolatukat a spanyol kultúrával és nyelvvel. Az okiratokon, dokumentumokon kívül bizonyíték lehet a családnév is. A madridi szefárd központ történészek segítségével listát készített azokról a nevekről amelyek jellegzetesen spanyol eredetű szefárd nevek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Spanyol állampolgárságot kapnak a XV. században elűzött zsidók leszármazottai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra