Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Amikor negyven év után érkezik meg a postai csomag

2015. szeptember 21. 10:58 MTI

Negyven évet késett egy csomag Ausztráliában, de pénteken délután végre célba ért. Irene Garrett, akinek a csomagot címezték, elmondta, hogy jót nevetett, amikor a küldemény megérkezett.

<

Az ausztrál postai szolgáltatásokra gyakran sütik rá a "csigalassú" bélyeget, a legutóbbi eset azért mégis kirívó. A hetvenes évek közepén adták fel azt a csomagot, amely kissé viharverten pénteken érkezett meg egy melbourne-i teniszklubba. A csomagban a klub felvarrható címerei voltak. A küldemény beesett az állami postai központ válogatógépe mögé, és csak most került elő, amikor a vállalat új székhelyre költözött.

Irene Garrett, a klub korábbi vezetőségi tagja, akinek a csomagot címezték, elmondta, hogy jót nevetett, amikor a küldemény megérkezett. "Nem hittem el, már teljesen elfeledkeztem róla. Feltehetően én rendeltem 1975 táján, mert nekem volt címezve" - mesélte. Garrett, aki már nem áll kapcsolatban a teniszklubbal, megköszönte az Ausztrál Posta dolgozóinak "jobb később, mint soha" hozzáállását. Megjegyezte: lehet, hogy a csomag a szemétben végzi, de mégis nagyszerű, hogy egyesekben volt becsület, és úgy gondolták, ha megtalálták, kézbesíteni kell.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Amikor negyven év után érkezik meg a postai csomag

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra