Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Felrobbantottak egy templomot Palmürában

2015. augusztus 24. 09:24 MTI

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet felrobbantott egy kétezer éves római kori templomot az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori szíriai romvárosban, Palmürában.

<

A Baál-Samin templom felrobbantásáról az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szíriai szervezet és egy Törökországban tartózkodó palmürai aktivista, Oszama al-Hatib számolt be vasárnap este helyi forrásokra hivatkozva. Az OSDH szerint egy hónappal ezelőtt, Hatib szerint vasárnap rombolták le a szentélyt.

A hatalmas detonáció romba döntötte a templomot, és megrongálta - egyes hírek szerint kidöntötte - a mellette lévő római kori oszlopokat is. A Baál-Samin templom volt Palmüra egyik legjelentősebb műemléke. Baál-Samin föníciai istenség tiszteletére építették Kr.u. 17-ben, majd Hadrianus római császár idején, 130-ban megnagyobbították és dekorálták.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) hétfőn élesen elítélte a történteket. Irina Bokova, a párizsi székhelyű szervezet főigazgatója háborús bűncselekménynek nevezte a templom lerombolását, amely "óriási veszteség a szíriai nép és az emberiség számára". Kijelentette, hogy az elkövetők felelni fognak a tetteikért, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy lépjen fel az "ismétlődő kulturális tisztogatások" ellen.

Irina Bokova azt hangsúlyozta, hogy az IÁ nem fogja tudni eltörölni az emberiség kulturális örökségét. "A felmerülő akadályok és a fanatizmus ellenére az emberi kreativitás felül fog kerekedni, az épületek és a műemlékek helyre lesznek állítva, újjá lesznek építve" - mondta az illetékes. Mamun Abdulkarim, a szíriai régészeti hivatal vezetője a templom lerombolásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy sajnos megtörtént az, amitől a leginkább tartottak.

Júniusban az Iszlám Állam két ókori mauzóleumot robbantott fel Palmürában. Ezek nem tartoztak a város római kori emlékei közé, de a terrorszervezet értelmezése szerint ellenkeztek az iszlámmal. Palmüra elfoglalása óta most első ízben fordult elő, hogy római kori műemléket romboltak le.

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő Palmüra a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik. Az IÁ fegyveresei májusban foglalták el. Mivel tartani lehetett attól, hogy a radikális fegyveresek lerombolják, ahogy azt Irak jelentősebb régészeti helyszínével is tették, szíriai tisztségviselők elővigyázatosságból még a város elfoglalását megelőzően több száz ókori szobrot rejtettek el biztonságos helyen. Az IÁ terroristái a minap lefejezték Palmürában Szíria egyik legkiválóbb archeológusát, a 81 éves Háled Aszaádot, mert nem akarta elárulni, hogy hová rejtették a palmürai kincseket. A tudós több mint ötven évig vezette az ottani régészeti munkálatokat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Felrobbantottak egy templomot Palmürában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra