Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Augusztustól látogatható a budavári középkori zsidó fürdő

2015. július 29. 16:29 MTI

Augusztus 3-tól tekinthető meg tárlatvezetésekkel a budai vár 13. századi zsidó fürdője, melyet nyolc évvel ezelőtt tártak fel. A feltárás, majd az azt követő felújítás eredményeként ma újra tiszta és természetes eredetű víz található a szinte teljes épségében megmaradt, rituális zsidó fürdőben.

<

A budai vár nyugati pincerendszerében található, rituális zsidó fürdő, azaz mikve a nagyközönségtől mindeddig el volt zárva; a földalatti épületegyüttesben augusztustól induló tárlatvezetések egyik legfontosabb állomása azonban a fürdő bemutatása lesz - tudatta az MTI-vel szerdán a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.Tájékoztatásuk szerint a feltárt és felújított pincerendszer egyik legrégebbi része a kicsi, mindössze 2-3 négyzetméteres mikve. A középkorban kézzel a kőzetbe vájt, sekély fürdőrészt a hagyományoknak megfelelően természetes víz táplálta. A feltárás, majd az azt követő felújítás eredményeként ma újra tiszta és természetes eredetű víz található a szinte teljes épségében megmaradt, rituális zsidó fürdőben.

Mint a közlemény emlékeztet, a budai vár elmúlt évtizedeinek egyik legjelentősebb középkori városi ásatása 2000-ben fejeződött be: a királyi palota északi falától a Dísz tér déli oldaláig terjedő településrész pincéit a munkálatok alatt viszonylagos épségben sikerült feltárni. A mikve feltárása azért is jelentős, mert annak létezése igazolta azt az addig vitatott tényt, hogy a Képes Krónikában említett zsinagóga egykor valóban létezett. Az épület közvetlenül a mai Fehérvári kapu mellett állt valamikor a 13. században; a feltárás és a dokumentáció után a zsinagógát visszatemették, mivel napjainkban a Honvéd Főparancsnokság előtti utcaszakasz húzódik felette. A Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. a látogatók számára augusztus 3-tól hétfőnként indít tárlatvezetéseket, melyekre előzetesen a [email protected] e-mail címen lehet jelentkezni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Augusztustól látogatható a budavári középkori zsidó fürdő

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra