A rendszerváltás hajnala: 30 éve volt a monori találkozó

2015. június 12. 18:38 MTI

Az állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XIII. kongresszusa 1985 márciusában még az eredményes szocialista építőmunka folytatása mellett tett hitet, de a társadalom bizalma a hatalom iránt már érzékelhetően megrendült. Ebben a helyzetben vetődött fel a szétforgácsolt ellenzék erőinek összefogása. A kezdeményező az 56-osok doyenje, Donáth Ferenc volt, akit Nagy Imrével együtt ítéltek el, és akit az ellenzéken belül mindenki mértékadónak fogadott el. Donáth Ferenc a külön utakon haladó "demokratikus" és "népi-nemzeti" ellenzék összefogását akarta elősegíteni javaslatával.

A szervezőbizottság tagjai Bauer Tamás reformközgazdász, Csoóri Sándor költő, Csurka István író, Kenedi János szociológus, Kis János filozófus, Mészöly Miklós író, Für Lajos és Perjés Géza történészek lettek. Az üléseit a budapesti Bástya étteremben tartó testület megállapodott abban, hogy feltérképezik a hivatalostól eltérő véleményű szellemi csoportosulásokat, amelyeket két-két tag képviselhetne a tervezett összejövetelen. Így került a meghívottak közé az 1970-80-as évek fordulóján megalakult Szegényeket Támogató Alap (SZETA) részéről Solt Ottilia és Demszky Gábor, a progresszív ellenzéki értelmiség hangján megszólaló Fiatal Írók József Attila Köréből pedig Csengey Dénes és Elek István.

A szellemi pluralizmus jegyében a fennálló rendszer által elismert személyek - Kiss Ferenc irodalomtörténész, Kósa Ferenc és Sára Sándor filmrendező, Fekete Gyula írószövetségi alelnök, Tornai József író, Sinkovits Imre színművész - is felkerültek a listára. A teljes ellenzéki paletta azonban nem jelent meg Monoron, mert egyesek (például Krassó György, Gadó György) meghívásával kapcsolatban nem alakult ki konszenzus, mások pedig nem fértek bele az adott csoport számára fenntartott szűk keretbe (Szalai Pál, Kőszeg Ferenc).

A szervezők minden erővel azon voltak, hogy konspirációs módszerekkel megtévesszék a hatóságokat: egyszerre három kempingben is szállást foglaltak félszáz résztvevő számára, és a meghívottak helyszínre érkeztetése is konspiratív úton történt. Az elterelő műveletek persze csak ideig-óráig lehettek eredményesek: szemtanúk szerint egy feltehetően lehallgatási feladatokkal megbízott "lakókocsi" már a második nap ott táborozott az ellenzékiek mellett a monorierdői kempingben.

A különböző világnézetű, de a "létező szocialista" rendszerből kiábrándult, kritikus nézeteket hangoztató 45 magyar reformértelmiségi kiutat próbált keresni a társadalom "romló állapotából", és - megismerve, méltányolva egymás álláspontját - kidolgozni a diktatúrával szembeni egységes cselekvés módszerét. A találkozó házigazdája és vezéralakja, Donáth Ferenc bevezetője után a referátumokat Csurka István, Csoóri Sándor, Bauer Tamás és Kis János tartotta. Mások korreferátummal kapcsolódtak ezekhez, majd a résztvevők megvitatták az elhangzottakat. A fő témakörök 1956 politikai öröksége, a határon túli magyarság helyzete, az emberi és állampolgári jogok, valamint a gazdasági reformok esélyei voltak. Habár érdemi eredmény nem született, az ellenzék két nagy csoportja, a "népi-nemzeti" és az "urbánus" tábor egyetlen dologban, a diktatúra elutasításában egyetértett.

A monorierdői tanácskozás különösebb külső zaklatás nélkül zajlott le, a részvétel miatt utóbb sem ért senkit retorzió. Donáth Ferencnek azonban csak ideig-óráig sikerült a különböző szellemiségű ellenzéki csoportokat egyfajta népfrontos egységbe tömörítenie, az ő 1986 júliusában bekövetkezett halála is közrejátszhatott abban, hogy nem folytatódott az együttműködés. Az ellentétek Monoron nem kerültek nyíltan a felszínre, de 1986 decemberében Csoóri és Csurka már nem vettek részt az 56-os forradalom évfordulójára Eörsi István budapesti lakásán szervezett konferencián, és a népiek kihátráltak az 1987-re tervezett második monori találkozó szervezéséből is.

A két irányzat viszonyát tovább rontotta, hogy a népiek a "demokratikus ellenzék" árulásaként értékelték a Beszélő hat szerkesztője által készített politikai program, a Társadalmi Szerződés 1987. júniusi megjelentetését. Az urbánusok közül viszont többen úgy vélték: miután nem teljesült a népiek kívánsága, hogy állami pénzen megjelenő, kétheti folyóiratot indítsanak, a hatalommal fennálló beszélő viszonyukat is veszélyeztetve látták, ha folytatják az együttműködést a radikálisabb "urbánusokkal". Csoóriék aztán az 1987-es lakiteleki találkozót már önállóan szervezték.

Monor végeredményben nemcsak az ellenzéki együttműködés szempontjából volt siker, hanem azért is, mert a hatalom hátrálni kényszerült. A találkozó ellensúlyozására 1985 decemberében Kádárék összehívták a Népfront kongresszusát, amelyen a Pozsgay Imre körül szerveződő mag már a pártellenzékké szerveződést fontolgatta.