Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hírhedt kalóz kincsére leltek Madagaszkár partjainál

2015. május 8. 11:26 MTI

Amerikai kutatók, állításuk szerint, a hírhedt 17. századi skót kalóz, William Kidd kincseire bukkantak egy hajóroncsban Madagaszkár partjainál. Billy Clifford expedícióvezető csütörtökön közölte: egy 50 kilogrammos ezüstrudat találtak Kidd hajójának, az Adventure Gallerynek a roncsában, amelyre a Madagaszkárhoz tartozó Sainte Marie-sziget közelében leltek rá.

<

Clifford egy dokumentumfilmes forgatócsoport kamerái előtt hozta felszínre az ezüstrudat, amelyet a parton átadott Hery Rajaonarimampianina madagaszkári elnöknek. Az átadási ceremónián megjelent az amerikai és a brit nagykövet is, a kincset pedig katonai őrizet alá helyezték. William Kidd kapitányként először a brit hatóságok szolgálatában kalózokat üldözött a világ tengerein, később azonban pandúrból rabló lett, és maga is kalózkodni kezdett. 1698-ban elfogták és a brit parlamentben hallgatták ki, majd 1701-ben felakasztották. Zsákmányának döntő része azonban nem került elő, így a Kidd által hátrahagyott állítólagos nemesfémvagyon fellelése azóta is a kincsvadászok áhított vágya.

John de Bry, egy független régész a helyszínen megerősítette, az ezüstrúd "megcáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy ez valóban az Adventure Gallery kincse". Clifford állítása szerint csapatával 13 hajóroncsot talált egy öbölben Sainte Marie-nél, az utóbbi tíz hétben ezek közül kettő feltárásán dolgoztak. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) ugyanakkor bírálta Clifford módszereit, és azon aggályának adott hangot, hogy az amerikai kincsvadász megrongálhatta az értékes tenger alatti régészeti helyszínt.

"Itt gyakorlatilag egy forgatócsoport közvetlenül beavatkozott egy régészeti feltárásba. Ezt nem szabadna hagyni" - mondta az AFP francia hírügynökségnek Ulrike Guérin, az UNESCO szakértője. Guérin közölte, hogy a madagaszkári hatóságok a múlt héten már kérték az UNESCO segítségét, a szervezet szakértői június végén látogatnak a helyszínre.

Barry Cliffordnak nem ez az első nézeteltérése az UNESCO-val. Az amerikai régész tavaly arról számolt be, hogy Kolumbusz Kristóf hajójára lelt rá Haiti partjainál, de az UNESCO később cáfolta, hogy valóban a Santa Maria roncsáról lenne szó. Clifford azzal vált ismertté, hogy 1984-ben megtalálta és a felszínre hozta a Whydah nevű kalózhajó roncsát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hírhedt kalóz kincsére leltek Madagaszkár partjainál

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra