Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Uralkodók agyament névvel

2014. december 18. 13:00

Nem minden uralkodó volt olyan szerencsés, hogy kortársai, esetleg az utókor a "Nagy" vagy "Bölcs" melléknevekkel illette. A politikai ellenfelek vagy egyszerűen csak a köznép által rájuk ragasztott gúnynevek sokszor igencsak naturálisak voltak: trágyanevű, nyáladzó vagy az impotenciára utaló tehetetlen.

<

Trágyanevű

A 8. századi Bizánc történetét jelentősen meghatározó V. Konstantin császár gyakorlatilag minden égtáj felé nézve talált magának egy-egy ellenfelet: fiatalon a hatalomra törő, s önmagát császárnak kikiáltó sógora ellen kellett küzdenie, keleten az arabok, míg északon a bolgárok nehezítették meg életét, azonban mindhármójuk ellen sikerrel vette fel a harcot, s megerősítette a jelentős területeket vesztett, de a Földközi-tenger keleti medencéjére még mindig komoly befolyással bíró birodalom helyzetét.

Elhanyagolta ugyanakkor a nyugati, itáliai tartományokat, amiért a pápával is megromlott a viszonya. Tovább nehezítette Szent Péter utódjával való kapcsolatát, hogy fanatikus képromboló volt. Miután az általa összehívott ún. fejetlen zsinat elítélte a Jézus Krisztust, Szűz Máriát, valamint a szenteket ábrázoló képeket, V. Konstantin sokakat kivégeztetett képimádat vádjával, a képeket rombolni nem hajlandó kolostorokat közfürdőkké alakíttatta át, a szerzeteseket pedig nősülésre kötelezte.

Haragosai és politikai ellenfelei ragasztották rá a Kopronümosz (Trágyanevű) jelzőt, amelynek azonban volt némi alapja, ugyanis gyerekként belecsinált egy keresztelőmedencébe. Az erőskezű uralkodó határozottsága ellenére sem tudta magáról levakarni a ráragadt jelzőt, amely 1300 évvel halála után melléknévként "keseríti" meg emlékét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Uralkodók agyament névvel

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra