Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

"Walesa élete tanulság a népfelség elvéhez visszatérni akaró erőknek" 

2014. november 6. 11:08 MTI

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Lech Walesa volt lengyel elnök élete tanulság minden olyan politikai erő számára, amely vissza akar térni a valódi népfelség elvéhez. 

<

Nem csak tanúja volt, alakította is a történelmet

A Lech Walesa által fémjelzett Szolidaritás szellemiségében ugyanis éppen a csöndes többség akaratát képviselte a közös ügyek alakításában - mondta Lázár János szerdán a Parlamentben, az Antall József Tudásközpont rendezvényén, amelyen a Visegrád Bridge-díjjal tüntették ki - elsőként - Lech Walesát, Lengyelország volt elnökét, a visegrádi együttműködés egyik alapítóját.

A Miniszterelnökség vezetője beszédében hangsúlyozta, Lech Walesa nemcsak tanúja, hanem alakítója is volt Lengyelország, Kelet-Közép-Európa, sőt a hidegháborúban kettészakított világ történelmének is. Szavai szerint minden korban szükség van a hozzá hasonló "munkásokra", akik készek megjavítani a hétköznapok szándékosan vagy gondatlanul elrontott igazságait.

Lázár János úgy fogalmazott, Lech Walesa Kelet-Közép-Európa "megtestesült lelkiismeretévé" vált, elutasította azokat a sötét alkukat, féligazságokat, hazugságokat, egyéni és közös megalkuvásokat, amelyekre a kommunista diktatúra épült. A volt lengyel elnök azt hirdeti - folytatta -, ahhoz, hogy "ne legyünk újra kiszolgáltatva a keleti szélnek, de ne váljunk csupán a nyugati világ másodlagos piacává sem, képesnek kell lennünk a saját lábunkra állnunk". 

"Képessé kell tennünk a régiót, Kelet-Közép-Európát arra, hogy így, együtt valódi nagyhatalom legyen az EU-ban" - mondta Lázár János. Lech Walesa olyan ember, aki életében híddá tudott válni, híddá, amely a kommunizmusból a szabadságba vezetett, és amely kapcsolatot teremtett ott, ahol korábban csak fal és vasfüggöny állt: "Kelet és Nyugat között" - zárta szavait a miniszter.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke az ünnepségen hangsúlyozta: Lech Walesa "kitörölhetetlen szimbóluma a 20. század kommunista diktatúrával szembeni ellenállásának", az 1989-1990-es átalakulásnak és rendszerváltozásnak, valamint "a lengyel nemzet legdicsőbb hagyományait felélesztő Szolidaritás mozgalomnak". Egy totalitárius diktatúrában olyan mozgalmat szervezett, amely a fenyegetettség közepette is Európa hagyományos és valódi értékeit jelenítette meg, hiszen a Szolidaritás demokratikus, nemzeti és keresztény mozgalom volt.

Gulyás Gergely szerint a Szolidaritás győzelme, a nemzeti, demokratikus és keresztény Lengyelország létrejötte azt hirdeti, hogy nemes eszmék felett az elnyomás és az erőszak csak átmeneti győzelmet arathat. A Szolidaritást sem az állandó fenyegetés, sem vezetője, Lech Walesa letartóztatása, sem a szükségállapot kihirdetése nem rendítette meg - tette hozzá.

Az alelnök kijelentette: Közép-Európa államai közül Magyarország Antall Józsefnek, Csehszlovákia, majd Csehország Václav Havelnek, Lengyelország pedig Lech Walesának a vezetésével tette meg az első, meghatározó lépéseket az európai közösséghez való tartozás irányába. Gulyás Gergely kiemelte: Lech Walesa munkásságának üzenete ma is aktuális, hiszen napjaink Európájának semmire nincs nagyobb szüksége, mint szolidaritásra, amely az európai közösségen belül tiszteletben tartja az eltérő történelmi hagyományokból eredő különbözőségeket.

Karla Wursterová, a Nemzetközi Visegrádi Alap igazgatója arról beszélt, hogy a Szolidaritás a Közép-Európa jövőjét meghatározó békés változás mozgatórugójává vált, az emberek összetartozásának és egységének, az együttműködési készségnek, a konfliktusok kölcsönös tisztelet melletti megoldásának szimbóluma lett. Ez a szellemiség hatotta át a visegrádi együttműködés megalapítását is. Úgy véli, Lech Walesa érdeme is, hogy az együttműködés és a szolidaritás szelleme a kezdetek óta meghatározó a visegrádi csoportban.

Antall Józsefné, az egykori miniszterelnök özvegye azt mondta: a generációja nem hitte, hogy az ő életükben fordulat következhet be. A fordulat első lépéseit aztán Gdanskban tették meg, és Lech Walesa hosszú és göröngyös utat tett meg azóta - emlékeztetett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

"Walesa élete tanulság a népfelség elvéhez visszatérni akaró erőknek" 

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra