Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Német tengeralattjáró roncsát találták meg az amerikai partoknál

2014. október 22. 13:03 MTI

Második világháborús német tengeralattjáró roncsaira bukkantak az Atlanti-óceánban, Észak-Karolina állam partjai közelében – közölte az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA).

<

A német tengeralattjáró és egy amerikai teherhajó roncsai a parttól 48 kilométerre kerültek elő, 240 méterre attól a helytől, amely a sok elsüllyedt hajó miatt atlanti temetőként vált ismertté.

A két hajó, a német U-576 és a Bluefields teherszállító 1942. július 15-én süllyedt el. A hatóság szerint a német tengeralattjáró megtámadott egy kereskedelmi hajókaravánt, és elsüllyesztette a Bluefieldset, másik két teherszállítót pedig súlyosan megrongált. Válaszul a konvojt biztosító, Kingfisher nevű amerikai repülőgép bombázta a tengeralattjárót, egy másik kereskedelmi hajó pedig a fedélzeti ágyújával lőtte, és el is találta, így a támadó is az áldozata mellé süllyedt.

A Bluefields legénységét még ki tudták menteni, a német hadihajó azonban 45 tagú személyzetével együtt merült a hullámsírba. A roncs ezért katonai sírhely, nemzetközi védelem alatt áll. Németországnak nem is áll szándékában, hogy kiemelje a tengeralattjáróból az áldozatok maradványait. A külügyminisztérium álláspontja szerint a halottak nyugodjanak békében, ha lehet, ne bolygassák őket

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Német tengeralattjáró roncsát találták meg az amerikai partoknál

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra