Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Lemerülnek az 1564-ben elsüllyedt "átkozott" hajóhoz

2014. július 15. 08:58

Egy expedíció keretében svéd régészek feltérképezik a Mars nevű, svéd hajó roncsát, amely 1564-ben egy tengeri ütközet során süllyedt a Balti-tenger fenekére. A hajóról az a szóbeszéd járta, hogy átok ül rajta, ugyanis 130 hajóágyújának zömét beolvasztott templomi harangokból öntötték.

<

"Ez egy egyedülálló hajó, valószínűleg kora legnagyobb tengeri járműje volt. Egy tengeri harc közben kigyulladt, majd rövid idővel később gyakorlatilag felrobbant a hajótest, s pillanatok alatt elsüllyedt a habokban a balti-tengeri Öland szigetétől mintegy 12 tengeri mérföldre délkeletre. Projektünk célja, hogy feltérképezzük a tengeri csatatér pontos helyét, lokalizáljuk a hajóroncs pozícióját, valamint átvizsgáljuk a 2011-ben felfedezett hajót - mondta Johan Rönnby, a svédországi Södertörn Egyetem búvárrégésze a FoxNewsnak adott interjújában, amelyben "The Maritime Battlefield of Mars (1964)" nevű expedíciós programjáról beszélt, amely nemrégiben nyerte el a National Geographic támogatását.

A svéd flotta kötelékébe tartozó Mars (másik nevén Makalös, jelentése: páratlan, meghökkentő) 1563-1564-ben épült, és XIV. Erik svéd király (1560-1568) zászlóshajójaként szolgált. A 48 méter hosszúságú tengerjáró 130 (más források szerint 107) ágyúval volt felszerelve, a 16. század egyik legnagyobb hadihajója volt, még a híres svéd, Vasa nevű hajónál is nagyobb méretekkel büszkélkedhetett.

A római hadistenről elnevezett svéd hajó

1564-ben a dán király, valamint Lübeck német város flottájával való igen véres harc közben, az ún. északi hétéves háború első ölandi csatája során kigyulladt, majd a felhalmozott lőporkészletei felrobbantak, ami a hajó gyors elsüllyedéséhez vezetett. A Marsról az a szóbeszéd járta, hogy átok ül rajta, ugyanis 130 hajóágyújának zömét beolvasztott templomi harangokból öntötték.

Rönnby abban reménykedik, hogy a sós víz, valamint a Balti-tenger a leletek megőrzése szempontjából igen kedvező adottságai miatt a hajóroncs jó állapotban maradhatott fenn. "A hideg és a tenger sötét vize kiválóan alkalmas a konzerválásra, így minden esély megvan arra, hogy a lemerülő búvárjaink a Marsot is viszonylag épségben találják" - nyilatkozta.

XIV. Erik svéd király

A Richard Lundgren vezette búvárcsapat 2011. augusztus 19-én jelentette be, hogy egy hajóroncsot fedeztek fel az Öland szigettől mintegy 18,5 kilométerre délkeletre, a kutatók - bár akkor még nem volt módjuk átvizsgálni a hajótestet - úgy vélték, a Marsra bukkantak. Ugyanazon év novemberében egy egyedi tervezésű hajóágyú révén bizonyosodott be, hogy valóban a svéd hajót fedezték fel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Lemerülnek az 1564-ben elsüllyedt "átkozott" hajóhoz

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra