Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Lefoglalták a Kádár-leveleket

2014. május 19. 09:32 MTI

A rendőrség lefoglalt két, aukcióra szánt, Kádár János által írt levelet, a dokumentumokat a budapesti Krisztina Antikvárium szombati könyv és papírrégiség árverésén értékesítették volna.

<

Az ORFK kommunikációs szolgálata az MTI-vel azt közölte szombaton, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya vizsgálja az iratok elidegenítési, kikerülési körülményeit. Hozzátették, hogy az ügyben a Magyar Nemzeti Levéltár tett feljelentést.

Az antikvárium honlapján közzétett árverési katalógusból kiderül, hogy Magyarország volt vezető politikusa, az MSZMP egykori főtitkára az egyik levelet az MSZMP Központi Bizottságához címezte, és a saját kezűleg aláírt levélben tulajdonképpen lemond tisztségéről. Az 1989. május 10-i dokumentum nagy valószínűséggel az utolsó hivatalos politikai irat, amit Kádár János aláírt. A volt pártfőtitkárt a KB május 22-én hivatalosan is felmentette tisztségeiből. Kádár János 1989. július 6-án halt meg. A levél kikiáltási ára 1 millió 500 ezer forint. A másik irat, egy Gorbacsov szovjet pártfőtitkárnak szóló levél kézzel írt piszkozata, 1,2 millió forintos kikiáltási árral szerepel a katalógusban.

Az SZKP főtitkárának címzett, "Kedves Gorbacsov elvtárs!" megszólítású levélen dátum nincs, de szövegéből tudni lehet, hogy 1987. ápr. 8-a után nem sokkal íródott. A levélben Kádár János megköszöni a felesége születésnapjára kapott levelet és ajándékot, továbbá tájékoztatja Gorbacsovot, hogy főtitkárként folytatja munkáját, majd pontokba szedve elemzi az aktuális politikai eseményeket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Lefoglalták a Kádár-leveleket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra