Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Horthy Miklós utcát kapott Kunhegyesen

2013. február 20. 11:19 MTI

Az önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló törvény miatt egy szovjet katonatisztről elnevezett utcát Horthy Miklósról fognak elnevezni, míg a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca ezentúl Wass Albert utca lesz Kunhegyesen. A döntések egy részét a Jobbik javaslatára hozta meg a fideszes polgármester által vezetett önkormányzat.

<

Horthy Miklós nevét viseli ezentúl egy szovjet katonatisztről - aki a második világháborúban a településen hunyt el - elnevezett utca Kunhegyesen. A 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló törvény értelmében a településen összesen tíz utca neve változott meg, így többek között eltűnik a táblákról a Hámán Kató, Lenin, Gorkij, Malinovszkij, Ságvári Endre felirat.

A Jobbik kezdeményezte, hogy a Vörös Hadsereg elhunyt katonája, Kononcsenkó nevét a volt kormányzóé váltsa fel, a javaslattal az érintett lakosok mind egyetértettek - közölte Szabó András polgármester kedden.

A február 13-án hozott önkormányzati határozat alapján Bajcsy-Zsilinszky Endrét felváltva Wass Albert is utcanévadó lett a településen - tette hozzá az elöljáró, aki elmondta azt is, hogy a képviselő-testület által jóváhagyott változtatások révén utcát neveztek el Füleki Sándorról, a több évtizeden át helyben tanító pedagógusról és Gy. Molnár István Kunhegyeshez kötődő festőművészről. Emellett az utcanévtáblákon ismét olvashatók majd olyan régen használt elnevezések, mint Ágota, Pénzeskert, Péntekkút, Határ utca vagy Árpád körút.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Horthy Miklós utcát kapott Kunhegyesen

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra