Nagy Sándor mint transzvesztita?
2012. szeptember 21. 08:40
Oliver Stone 2004-es filmje biszexuálisként ábrázolja a makedónok legendás uralkodóját, a 33 éven át győzelmet győzelemre halmozó, majd tragikus hirtelenséggel elhunyt III. Alexandroszt, ismertebb nevén Nagy Sándort. Egy történész a History Today legújabb számában elmondja, hogy mi volt az Alexandroszt transzvesztitaként bemutató pletykák alapja.
Az elsőre meghökkentőnek tetsző állítás Nagy Sándor egyik kortársától, Ephipposz görög történetírótól származik, aki egy azóta elveszett pamfletjében a makedón király udvarának utolsó két esztendejét (i.e. 324-323) mutatja be. A szövegből fennmaradt töredéken az olvasható, hogy Nagy Sándor szeretett Artemisznek, a Hold és a vadászat szűz istennőjének öltözni – sőt állítólag harci szekerén perzsa ruhába bújva, íjjal és lándzsával pózolt.
A harci szekér és az íj ugyan valóban Artemisz isteni attribútuma volt, de a görög istennő biztosan nem viselt „perzsa ruhát”. Alexandrosz viszont igen. Az idegenekkel meglehetősen ellenségesen viselkedő görögök rendre női öltözékként állították be a perzsa ruhákat, ami Ephippus fején is átvillanhatott, s ezért rajzolta meg a hódító makedón portréját úgy, ahogy: női jellemvonásokkal tarkítva.
Ephipposzt a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük Nagy Sándor hódolójának, ami annak fényében teljesen érthető, hogy a makedón király apja, II. Phillipposz i.e. 348-ban lerombolta szülővárosát, Olünthoszt. A görögöket ma is nacionalista forróság járja át Alexandrosz emlékével kapcsolatban, viszont az ókori görögök általában nagyon ellenségesen viszonyultak a makedón királyokhoz.
A kérdés azonban nem kerülhető meg: mit csinált a perzsa ruhába bújt Alexandrosz íjjal a kezében? Se a harci szekér, se pedig az íj nem volt tipikus "nemzeti" makedón fegyver. Plutarkhosz például úgy vélekedett, hogy az uralkodó így próbálta magát elfoglalni, miközben megkezdte dicső menetelését Ázsiába. Az egyik kézenfekvő magyarázatot a British Museumban fellelhető pecsétkő adja. Az I. Dareioszt (i.e. 522-486) ábrázoló tárgyon a perzsa uralkodó harci szekeréről vesz célba egy azóta már kihalt ázsiai oroszlánfajt. De szintén a neves londoni múzeumban láthatók azok a Ninivéből származó domborművek, amelyeken Assur-bán-apli asszír király (i.e. 668-627) űz egy vadat szekeréről, miközben lelkes közönsége biztonságos távolságból figyeli. A kiválóan megkomponált esemény (aréna, nézők) a király hatalmát tanúsítja, s azt mutatja, hogy az uralkodó szimbolikus értelemben a legnagyobb ellenségét is legyőzi.
A Közel-Keleten nagy hagyománya volt a királyi oroszlánvadászatoknak, ezért – mint Ázsia új ura – Nagy Sándor tudatos döntést hozott azzal, amikor folytatni kívánta az ősi, birodalomról birodalomra "szálló" tradíciót, s valószínűleg ázsiai alattvalóinak mutathatta be azt a hadizsákmányként is felfogható felszerelést, amit a csatában kétszer is elfogott III. Dareiosztól szerzett. A közel-keleti vadászati rituálé "manipulálásával" Nagy Sándor egyszerűen csak emlékeztetni akarta a behódoltakat, hogy ki is a "főnök" – állítja az ókorral foglalkozó történész-régész, Tony Spawforth.
Az uralma végén adoptált hagyomány a helyi szokásokkal való feltétlen azonosulást jelezhette. Spawforth úgy vélekedik, hogy Nagy Sándor ily módon teremtett kapcsolatot az ázsiai elittel, azzal a csoporttal, amellyel közös vadászatra indulhatott. Az isztambuli Régészeti Múzeumban fellelhető, az i.e. 4. századra datált Nagy Sándor-szarkofág is ennek állít emléket: a faragványon egy fiatal görög király vadászik perzsa ruhát viselő társával, a két szereplőt pedig általában Nagy Sándorral és a Sidon élére bábkirályként ültetett Abdalonümusszal szokás azonosítani.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
