Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Középkori ezüstkincset találtak Gotlandon

2012. augusztus 9. 11:21

12. századi 650 darab ezüstérméből álló kincset találtak a Balti-tengerben fekvő Gotland szigetén. A középkori pénzérmék egy szigetbeli földműves tevékenységének köszönhetően kerültek elő.

<

„Ez egyszerűen csodálatos lelet. Hihetetlen, hogy ilyen kincseket lehet Gotlandon találni” – mondta Marie Louise Hellquist, a sziget közgyűlésének (Länsstyrelsen) tagja a helyi újságnak.

A középkori pénzérmék egy szigetbeli földműves tevékenységének köszönhetően kerültek elő. Közel 500 érmét találtak a földben, majd régészek érkezése után a további keresést követően újabbakat találtak, s a szám jelentősen megemelkedett: összesen 650-re nőtt.

A pénzérmék mellett ékszereket és egy kevésbé megmunkált ezüstdarabot is találtak, amelyről a régészek úgy vélik, hogy egy fejsze foka lehetett. Az előzetes vizsgálatokat követően a régészek úgy vélik, a frissen megtalált kincsek 1130 körülire datálhatók.

A kutatók szerint még túl korai lenne megmondani, hogy mennyit ér a lelet, a helyiek pedig abban reménykednek, hogy a kincsek a gotlandi múzeumban kapnak majd helyet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Középkori ezüstkincset találtak Gotlandon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra