Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Átvilágítják a volt román kommunista tisztviselőket

2012. február 29. 11:27 MTI

A volt román kommunista tisztségviselők átvilágításáról fogadott el törvényt a román képviselőház kedden.

<

A jogszabály eltiltja öt évre a közélettől azokat a személyeket, akik a Román Kommunista Pártban vezető funkciókat töltöttek be központi és megyei szinten. E jogszabály esetében ügydöntő jogkörrel rendelkező képviselőház 167 támogató szavazattal és négy tartózkodással fogadta el a törvényt. A román parlament már korábban megszavazta ezt a törvényt, de annak egy bizonyos részét korábban alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság.

Máté András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjének javaslatára a jogszabályba bekerült az a rendelkezés is, miszerint a lusztráció az egykori kommunista ügyészekre is kiterjed. A keddi parlamenti ülésen vita tárgyát képezte, hogy a román kommunista párt ifjúsági szervezetének tagjaira is vonatkozzon-e az átvilágítás, végül ezt a javaslatot elvetette a törvényalkotó testület.

Romániában szinte mindenki egyetért azzal, hogy ezt a jogszabályt megkésve fogadta el a parlament, hiszen a törvénynek csak közvetlenül az 1989-es rendszerváltás után lehetett volna komolyabb következménye.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Átvilágítják a volt román kommunista tisztviselőket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra