Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Digitalizálják a moszkvai Bolsoj Színház művészeinek relikviáit

2011. július 13. 11:08 MTI

Csajkovszkij karmesteri pálcáját, Galina Ulanova balettcipőit, valamint 18-20. századi jelmezek sokaságát tekinthetik meg a jövőben az érdeklődők a moszkvai Bolsoj Színház virtuális kiállításán, amely a nagyközönség által eddig sohasem látott relikviákat mutat majd be.

<

A Bolsoj múzeumának sohasem volt saját kiállítóterme, így az intézményben őrzött színháztörténeti emlékek többségét ritkán mutathatják be, a több ezer darabból álló jelmezgyűjteményt pedig, amelyek közül sokat neves divattervezők készítettek, állagmegóvási okok miatt nem állíthatják ki.

"Ezt a selyemruhát viselte Maja Pliszeckaja Anna Karenina szerepében, a jelmezt, ahogy a balerina többi kosztümjeinek többségét Pierre Cardin tervezte. Évtizedeken át őrizgettük a raktárainkban a jelmezt, amelyet munkatársainkon kívül jelenleg senki sem láthat" - hangsúlyozta Ligyija Harina, a Bolsoj múzeumának igazgatója a gyűjtemény digitalizálását indokolva. Mint mondja, a virtuális kiállításnak köszönhetően szemben egy "közönséges" tárlattal, ahol a jelmezt csak elölről láthatja a látogató, a kosztüm "körbejárható", "megforgatható", s minden apró részletre kiterjedően megvizsgálható.

Elsőként Leonyid Szobinov (1872-1934) orosz operaénekes jelmezeit digitalizálják, akinek teljes színpadi ruhatára fennmaradt. Az énekes, aki Moszkvában debütált 1894-ben, évtizedeken keresztül a Bolsoj, valamint a szentpétervári Mariinszkij Színház ünnepelt tenoristája volt, de Európa-szerte is nagy sikerrel lépett fel. Lenszkij szerepének egyik leghíresebb megformálójaként tartották számon, nevezetes volt Lohengrin-, Rómeó- és Werther-alakítása is.

"Színpadi kosztümjeit a kor híres olasz és orosz jelmeztervezői készítették, így a milanói La Scalának dolgozó Luigi Sapelli (1865-1936), vagy Leon Bakszt (1872-1929), aki Szergej Gyagilev (1872-1929) Orosz Balettje számára tervezte a színpompás, egzotikus kosztümöket" - magyarázta Ligyija Harina.

A Bolsoj 1903-ban vitte színre Bizet Gyöngyhalászok című operáját, a Nadir jelmezének anyagát Szobinov választotta ki és vásárolta meg, ahogy részt vett a kosztüm tervezésében is. A mantovai herceg jelmezét a Rigoletto 1905-ös előadásához Leonyid Szobinov számára a La Scala jelmezkészítő műhelyében varrták. Bemutatják azt a jelmezt is, amelyet az énekes Auber Fra Diavolo vígoperájának 1905-ös bemutatóján viselt. "A bemutatásra szánt jelmezeket most tisztíttatjuk, javítjuk, hiszen a virtuális kiállítás minden hiányosságot felnagyít" - jegyezte meg a múzeumigazgató, aki szerint minden egyes kosztümről 20-360 kép készül, amelyeket egyetlen videoklippé dolgoznak össze.

Digitalizálják a színház művészeinek személyes tárgyait is, így a virtuális tárlaton látható lesz Csajkovszkij karmesteri pálcája, Anna Pavlova (1881-1931) orosz és Maria Taglioni (1804-1884) olasz balerina legyezői, ahogy Marija Makszakovának (1902-1974), a Bolsoj híres mezzoszopránjának sminkkészlete is, és az a "spanyol" fésű, amellyel Carmen megformálásakor tűzte fel a hajkoronáját.

A virtuális kiállítást bemutatását a megújult Bolsoj Színház őszi megnyitásának időpontjához időzítik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Digitalizálják a moszkvai Bolsoj Színház művészeinek relikviáit

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra