Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

"Fosszilis szeizmográfiát" készítettek a Tel Aviv-i Egyetem kutatói

2011. március 18. 10:55

Egy új, a Tel Aviv-i Egyetemen kifejlesztett eszköznek köszönhetően a régmúlt földrengéseiből sokkal pontosabban következtethetünk a jövőben bekövetkező természeti katasztrófákra – igaz csak ott, ahol a földrétegeket víz határolja.

<

Shmuel Marco, az egyetem geofizikai és földtudományi tanszékének professzora társaival együtt egy új, általa „fosszilis szeizmográfiának” nevezett eszközt fejlesztett ki, amelynek segítségével a kutatók könnyebben megérthetik a múlt szeizmikus mintáit – olvasható a Geology című folyóirat legújabb számában.

Marco – akit munkájában a Holt-tenger földrétegeinél észlelt egyik „érdekes” jelenség inspirált – szerint az új eszköz olyan helyekről szolgáltat releváns információkkal, ahol a földmozgás nagyobb víztömeget érinthet; ilyen például az Egyesült Államok nyugati partja. Ráadásul a szeizmográfia a mérnökök segítségére is lehet, mivel általa könnyen felmérhetőek a vízierőművek építése során várható kockázatok. „A jelenlegi szeizmográfiai adatok alig egy évszázadra tekintenek vissza” – magyarázta Marco. „Az újfajta megközelítés segít megérteni, hogy a nehéz üledék hogyan hatol be a könnyű üledékbe, amely felette terül el. Ezzel pedig képet alkothatunk a régmúlt földrengéseinek intenzitásáról” – tette hozzá.

Marco kollégáival a Holt-tenger sárrétegeit vizsgálta meg; ezek stabilan tapadtak egymásra, de a nehezebb rétegek mostanra a könnyebb üledék fölé emelkedtek. A kutatók szerint az üledékek fizikája a felhők és tengerek hullámzásaihoz hasonlít, de a kövek esetében nem a szél, hanem a földrengés váltja ki a mozgást. A kutatók az általuk „Kelvin-Helmholtz instabilitásnak” nevezett jelenséget a régi földmozgások által okozott üledék-deformációkra alkalmazták. Később a Holt-tengernél tapasztalt geometriai változásokat más paraméterekkel is összevetették, így könnyen kiszámítható, hogy a régmúlt természeti katasztrófái hol, mikor és milyen mértékben történtek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

"Fosszilis szeizmográfiát" készítettek a Tel Aviv-i Egyetem kutatói

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra