Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Terepanalízissel keresik Boudicca bukásának helyszínét

2010. november 17. 09:46

Számítógépes terepanalízissel próbálják lokalizálni a kelet-angliai Boudicca királynő vezette rebellió egyik helyszínét, ahol a barbár icenusok végül elvesztették a rómaiakkal vívott döntő ütközetet.

<

Tacitustól és Cassius Diótól tudjuk, hogy Boudicca vezetésével az icenusok Colchester, London és St. Albans városát is feldúlták. Suetonius Paulinus római kormányzó, a második, a kilencedik, a tizennegyedik és a huszadik légió élén Anglesey ellen vezette hadait, amikor egy felkelésről kapott hírt: a kelet-angliai icenus törzs fellázadt, amely a rómaiakkal kötött paktum felrúgását, s a népüket ért sérelmeket akarta így megbosszulni.

Az icenusokhoz több törzs is csatlakozott, majd együttes erővel Colchestert (Camulodunum) vették ostrom alá. Az ostromlott település segítségére a kilencedik légió – Petilius Cerialis vezetésével – veteránjai siettek, s egy ismeretlen helyen találkoztak a már győztes brit törzsekkel: a római gyalogságot akkorra már szétverték, Cerialis pedig a megmaradt lovassággal visszavonult a longthorpe-i erődbe.

A kilencedik légió legyőzésének híre a 10 ezer katonával, a tizennegyedik és huszadik légióval – de az Exeterben állomásozó második légió nélkül – az éppen London felé tartó Suetonius tudomására jutott. London megadta magát, s hasonló sorsra jutott St. Albans (Verulamium) is. A visszavonuló rómaiak végül harcba szólították az őket üldözőbe vevő briteket: a döntő ütközetben (i. sz. 60 vagy 61-ben) a brit törzsek 80 ezer fős veszteséget szenvedtek, míg a rómaiak közül csupán nyolcszáz katona esett el. A felkelők vezére, Boudicca is meghalt, fogságában (Tacitus), vagy betegségben (Dio).

Az SRTM (Shuttle Radar Topography Mission) és SAGA (System for Automated Geoscientific Analyses) programok segítségével Steve Kaye kutató eredt a csatatér helyszínének nyomába, aki szerint a Tacitus leírásában olvasható topográfiai elemek között a legfontosabbnak a hegyszoros és a lapály tekinthető. A történetíró a lapály „legszélső határára” teszi a brit törzsek szekereit, míg a hegyszoros szélességére a légiók szoros soraiból (frequens ordinibus) lehet következtetni; s habár a római katonák pontos száma ismeretlen, a hegyszoros szélessége 750 és 1250 méter között mozoghat.

Tacitus leírása azonban számos kérdést megválaszolatlanul hagyott. Ezek alapján felállítható egy sor kritérium (többek között egy 10 ezer katonát és lovast ellátó, védhető folyó, valamint egy öt foknál kisebb, a britek és a rómaiak között levő emelkedő), amelynek a csatatér helyszínének meg kell felelnie. Kaye ezek alapján 263 helyszínt választott ki – többek között Dadlingtont, amely az 1485-ös bosworthi csata eredeti helye volt, de érdekes módon csak egy vagy két olyan hely akad közöttük, ahol a törzsek tanyáztak.

Suetonius eredeti elképzelése így felborult, mivel a kilencedik légiót szétverték, a második pedig nem érkezett meg. Tacitus az írja, hogy Suetonius elérte Londont, majd elment, de azt nem említi meg, hogy merre haladt tovább. Van olyan nézet, amely szerint Suetonius légiói nélkül ment volna Londonba, mielőtt Watling Street-be érkezett – ez taktikailag szinte elképzelhetetlen, s bizonyára a történetíró is megemlékezett volna róla.

A keletre, a felkelők központjába való vonulás a totális megsemmisüléssel ért volna fel, ezért Suetonius inkább délre mehetett, de taktikai megfontolások miatt a nyugati irány is elképzelhető, Silchester felé, az egyik leghűségesebb uralkodó, Cogidubnus terrénuma irányába. A Portway a leggyorsabb és legrövidebb út a nyugati harci zóna és a második légió eléréséhez, ez azonban nem sikerült a rómaiak hadvezérének. A terepanalízis azt mutatja, hogy a csata helyszíne a Silchestertől egy napi járásra levő Kennet folyó és az azt körülvevő hegyek között lehetett, azonban a pontos meghatározáshoz elengedhetetlenek a régészeti bizonyítékok.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Terepanalízissel keresik Boudicca bukásának helyszínét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra