Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szarmata sírt találtak Csongrádon

2002. augusztus 27. 14:28

Ötödik századbeli szarmata sírt tártak fel a régészek Csongrádon a csatornaépítést megelőző leletmentő munkálatok során - tájékoztatott Szabó János, a szentesi múzeum igazgatója.

<

A feltárást vezető szakember elmondta, hogy a sír feltehetően egy 30-40 éves nő végső nyughelye.

A csontváz mellett néhány használati tárgyat is találtak: egy ezüst tükör darabkája, egy vasból készült kis kés, két üvegpaszta alapanyagú gyöngy, valamint egy edény került elő.

A feltárás során kiderült, hogy a sírt már megbolygatták és kifosztották. A szakember szerint nem kizárt, hogy még a szarmata korban nyitották fel a nyughelyet.

A leleteket a szentesi múzeumban restaurálják, azután a csongrádi múzeumban helyezik el.

Szabó János tájékoztatása szerint Csongrádon az 1960-as évek elején kerültek elő az első őskori régészeti leletek, amikor egy kutat ástak, s azóta is gyakran végeztek eredményes feltárásokat.

A Berzsenyi utcában, ahol jelenleg dolgoznak a régészek, korábban is akadtak már szarmata sírokra, s bizonyossá vált, hogy a városnak azon a területén nagy kiterjedésű szarmata temetőt rejt a föld mélye.

Ezért a csatornaépítés megkezdése előtt feltárást végeznek.

A leletmentést az önkormányzat finanszírozza, erre a célra a jövő májusig több millió forintot különítettek el Csongrádon - közölte a múzeumigazgató.

(MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szarmata sírt találtak Csongrádon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra