Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szobrot kapott az űrutazó kutya

2008. április 13. 16:00

Lajka kutyának, az első űrutasnak állítottak szobrot a moszkvai katonai repülési és űrkutatási orvostudományi intézet közelében, ahol a kutyát felkészítették az útra.

<

A sintértelepről hozott kicsi kóbor kutya valamivel több mint fél évszázada indult a világűrbe, de ott csak néhány órát élt, aztán kimúlt a stressz és a kapszula túlmelegedése következtében.

Ennek ellenére Lajka jelentős mértékben hozzájárult az űrkutatás fejlődéséhez - hangsúlyozta a szobor leleplezésekor az intézet vezetője, Igor Usakov. Repülése bizonyította ugyanis be, hogy egy fejlett élőlény túléli a súlytalanság körülményeit, és adatokkal szolgált az élő szervezet világűrbeli működésére és állapotára nézve. Nélküle és társai nélkül nem indulhatott volna az űrbe első emberként Jurij Gagarin 1961. április 12-én a Vosztok űrhajón.

Az űrkorszak ünnepi éve 1957. október 4-én, az első műhold Szovjetunióból történt felbocsátásának 50. évfordulóján vette kezdetét, s Lajka már alig egy hónappal ezután, november 3-án indult el útjára, eléggé kezdetleges körülmények között, mivel Nyikita Hruscsovot, az akkor pártfőtitkárt annyira fellelkesítette az első szputnyik, hogy parancsba adta: november 7-re, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulójára történjen újabb lépés az űrkutatásban.

Izsevszkben nemrégiben már felavatták a Zvjozdocska (Csillagocska) nevű eb szobrát: ő volt az első élőlény, aki az űrből sikeresen visszatért a földre. Egyben a hatodik kutya volt az űrben, de az előtte repülők űrhajóin nem volt leszálló modul, így azok nem tértek vissza.

Lajka emlékművét az intézet kutatói javasolták, s  eredetileg november 3-án akarták leleplezni, de végül csak pénteken, az űrkutatás napja kapcsán került rá sor. A két méter magas emlékmű egy rakétafokozatot, egy emberi tenyeret s rajta a kiskutyát ábrázolja.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szobrot kapott az űrutazó kutya

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra