Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Vasárnapi tévéadásoktól tartott a brit kormányzat

2008. február 6. 12:00

Közel 50 évvel ezelőtt a brit kormány komolyan vitát folytatott arról, hogy milyen következményekkel járhat a vasárnapi tévénézés - derül ki a dokumentumokból.

<

Az Angol Állami Levéltárban bemutatott dokumentumok szerint a brit kormányzat már 1955-ben - azaz két évvel a magyar televíziózás elindulása előtt - tudott arról, hogy a felnőtt lakosság körében hatalmas igény mutatkozik az új technológia iránt. Attól viszont ők is tartottak, hogy milyen egyházi következményekkel járhat, ha vasárnap is engedik a műsorszórást.

Tévézés a vasárnapi iskola helyett?

A kérdés február 17-én merült fel, és az akkori beterjesztés szerint a vasárnapi televíziózás az egyházi iskolák mellett a pihenést is akadályozza. A vita során azonban ezt mások azzal cáfolták, hogy a felnőttek szeretik ezt a technológiát, és a rádióadásokat sem tiltják be ebben az időszakban. A megoldást így abban látták, hogy inkább olyan műsorokat sugározzanak majd, amit a gyerekek nem néznének.

Harry Crookshank lordpecsétőr ez utóbbival nem értett egyet, mondván "az problémákat okozna". A kérdéssel ezután jelen formájában nem foglalkoztak többet, és arról  is határoztak, hogy az aktákat csak akkor veszik elő újra, ha az egyházak mégis felemelnék szavukat az ügyben.

Érdekes párhuzam lehet, hogy a hazai televíziózás történetében nem a vasárnap, hanem a hétfő számított problémás napnak, amit a pártvezetés olvasásra és színházba járásra szeretett volna meghagyni. További részletek a Múlt-kor adásában

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Vasárnapi tévéadásoktól tartott a brit kormányzat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra