A XVIII. század egyik jelentős történésze Bolykon látta meg a napvilágot, Nagyszombatban teológiát végzett és bölcsészdoktori fokozatot szerzett. 1761-ben szentelték pappá, 1769-ben szerzetesi fogadalmat tett. 1769-től a nagyszombati egyetem a világ- és a magyar történetelem, valamint a szónoklattan tanára volt. A rend feloszlatása után az esztergomi egyházmegye papja, majd 1777-től a budai egyetem tanára. Amikor 1784-ben II. József nyelvrendeletére megszűnt a magyar történelem tanítása, nyugdíjazták. Ezután Esztergomban élt, de országszerte gyűjtötte a történeti emlékeket. 1790-től mint érseki könyvtáros Kalocsán élt, s a papnevelő intézetben is tanított. Fő műve a magyarok története az őstörténettől a XIX. század elejéig. Ez az alkotása kritikai magyarázatokkal ellátott forrásszövegek gyűjteménye, számos kérdést oldott meg, és sok forrás megbízhatóságát tisztázta. Ezzel a magyar történeti forráskutatás egyik megalapozója lett. Foglalkozott még a kalocsai érseki egyház történetével.