Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kivégzik Pálinkás (Pallavicini) Antalt

2004. szeptember 13. 12:06

Nagybirtokos arisztokrata családban született 1922. július 30-án. A gimnáziumi érettségi után a csepedi Weiss Manfréd Gépgyárban kezdett el dolgozni. 1940 decemberében önkéntesként vonult be katonának, 1941-ben felvették a Ludovika Akadémiára, 1943-ban avatták páncélos hadnaggyá. A német megszállás után bekapcsolódott az antifasiszta ellenállásba, részt vett a Magyar Front létrehozásában. A Bajcsy-Zsilinszky Endre vezette ellenállási mozgalom katonai csoportjának az összekötője volt. A vezetők lebukása után átment a szovjetekhez, ahol tagja lett egy önkéntes hadosztálynak, bevetésükre azonban nem került sor. A szovjet hadifogságból 1946 februárjában érkezett haza Magyarországra. Miután igazolták, megmaradhatott a katonai pályán. 1947-ben belépett az MKP-ba, de az MDP-be származása miatt nem vették fel. 1951-ben arisztokrata nevét a plebejus hangzású Pálinkásra változtatta. 1955 júliusában helyezték a rétsági helyőrségbe, ahol utolsó beosztása ezredtörzsfőnök volt. 1956. október 30-án a rétsági harckocsizó ezred Forradalmi Katonai Tanácsának elnökévé választották. Kapcsolatban volt a helyi civil forradalmi szervezetekkel, a nemzetőrség részére több alkalommal fegyvert és lőszert adott ki. Október 31-én felsőbb parancsra ő szervezte meg az előző napon kiszabadított Mindszenty József hercegprímás Budapestre kísérését. November 4-én, a szovjet csapatok támadásának hírére, az ezredparancsnok parancsára riadót rendelt el, a civil felkelőknek nagy mennyiségű fegyvert adtak ki. Végül mégsem vették föl a harcot, letették a fegyvert a szovjetek előtt. 1957. január 4-én saját kérésére leszerelték. 1957 februárjában letartóztatták, s mozgalom vezetésének vádjával előbb életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd halálos ítéletre súlyosbították és kivégezték.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kivégzik Pálinkás (Pallavicini) Antalt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra