Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kiemelték a szegedi várásatás csontjait

2007. október 31. 13:00

Befejeződött a szegedi középkori vártemplom idei ásatása. Az időjárási feltételek miatt ugyanis a Móra Ferenc Múzeum régészei nem folytathatják a vármaradvány melletti feltárást.

<

A feltárás lezárása után a szakemberek következő feladata az idén felszínre hozott emberi maradványok, csontok felszedése lesz. A csontokat zsákba tették, majd gondosan lemossák, utána helyezik a maradványokat dobozba, s ezt követi az alapos antropológiai vizsgálat.

Nézze meg a kiemelés képeit galériánkban! 

A leletek a Szegedi Egyetem Embertani Tanszékének tulajdonába kerülnek, de a kutató munka után a Móra Ferenc Múzeum raktározza az előkerült emberi maradványokat. Az embertani vizsgálatokat Ősz Brigitta antropológus végzi, aki PhD-disszertációját is a szegedi várásatás holttesteiről írja. Ősz Brigitta a kutatás során állapítja meg, hogy az elhunyt milyen idős vagy milyen nemű volt és milyen ok, betegség miatt halt meg.

Az idei évben 50 emberi maradvány került elő az ásatás során, a közel egy évtizede folyó feltárás ideje alatt pedig összesen 700. Érdekesség, hogy az eddig vizsgált holttestek között akadt már olyan, aki szifiliszben vagy kard által hunyt el. A tudományos szempontból figyelemre méltóbb darabokat Göttingenbe küldik szövettani vizsgálatra, hogy a tudósok még többet megtudhassanak az adott leletről.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kiemelték a szegedi várásatás csontjait

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra