Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Barokk freskókat találtak Taliándörögdön

2007. szeptember 28. 11:00

Barokk kori freskók maradványai kerültek elő a Veszprém megyei Taliándörögd község katolikus templomában.

<

A templom nagy valószínűséggel két építményből `állt össze`: az egyik a régi, 14. századi templomrom, a másik pedig az 1700-as évek elején élt Talián Ignác huszártábornok mauzóleuma lehetett - vélekedett a plébános. Hozzátette: a két építményt az 1700-as évek végén Nemeskéri Kiss Pál veszprémi prépost építtette össze és festette ki. Ennek a festésnek a részletei kerültek elő Felhősi István veszprémi restaurátor feltáró munkája nyomán - mutatott rá Illés Sándor.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a jó állagú festményrészleteken Mária, továbbá Szent Anna és Joachim látható, valamint szerzetesekre utaló freskótöredékek és bibliai jelenetek ábrázolása fedezhető fel. A plébános elmondta: előbukkant egy latin felirat töredéke is, amely szerint: `(...) mens suprerum fecit sim filia Matris`. (Felsőbb értelem, te tetted, hogy legyek a Szűzanya lánya.)

A plébános kiemelte: jóakarat, szakértelem van, csak pénz nincs. Ha azonban a szükséges összeg is együtt lesz, akkor körülbelül három év alatt el lehet végezni a templom, a szentély és az oldalkápolna freskóinak restaurálását - hangsúlyozta. Illés Sándor közlése szerint a munkálatokra összesen mintegy 50 millió forintra lenne szükség. Az összeget pályázatok útján kívánják előteremteni, bíznak a megyei önkormányzat segítségében (a feltárást a megye támogatja hárommillió forinttal), s számítanak szponzori felajánlásokra és adakozásokra is - közölte.

A plébános ugyanakkor utalt arra, hogy a kapolcsi és vigántpetendi templomok kifestésével együtt csaknem 160 millió forintra lenne szükség. A szolgálatához tartozó öt falu (Kapolcs, Monostorapáti, Öcs, Taliándörög és Vigántpetend) templomaiban 172 millió forintnyi fejlesztést, felújítást valósítottak meg 15 év alatt. Az öt községben háromezerre tehető a hívek száma, de ezen a vidéken `felekezeteken felüli gondolkodásmód van`, azaz `mindenki együtt munkálkodik mindenkivel a közjóért` - mondta.

Illés Sándor kiemelte, hogy különösen a faluban élő filmrendező, Szőke András buzgalma és fáradhatatlansága elismerésre méltó, ő rengeteget tesz a településért, a múlt feltárásáért, a környék kultúrájáért. A filmrendező helytörténeti kutatómunkáját méltatta a sajtótájékoztatón Kajdi István, a falu polgármestere is.

Szőke András azt hangsúlyozta: évente már mintegy 20 ezren keresik fel a katolikus plébánián kiállított helytörténeti anyagot, a most felszínre került templomi freskókról pedig `azt lehet sejteni, hogy az alkotó megrendelésre elhelyezhetett üzeneteket és portrékat azokról, akik az akkori pezsgő kultúrát képviselték` ezen a tájon.

Felhősi István restaurátor az MTI-nek elmondta: a felszínre került barokk freskók alkotója - a stílusjegyek alapján - nagy valószínűséggel Bucher Xavér Ferenc lehetett, aki az 1700-as évek végén számos Veszprém, Zala és Somogy megyei templomban készített freskókat. Nagy rutinnal rendelkező, magas kvalitású mester munkái a taliándörögdi freskók - hangsúlyozta, megjegyezve ugyanakkor, hogy Bucher Xavér a `második vonalba tartozik`, azaz nem Maulbertsch képességű freskófestő, de `közvetlenül utána sorolható`.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Barokk freskókat találtak Taliándörögdön

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra