Múlt-kor.hu

Kalapács alatt az indiai történelem

Kalapács alatt az indiai történelem

2007. augusztus 24. 13:00 Csizmazia Gábor

A londoni Sotheby's aukciósházban elárverezték Gandhinak 1921-ben a Young India című hetilap számára írt cikkeit, valamint egy kötegnyi levelét. A cikkek komoly történelmi jelentőséggel bírnak.

A békés ellenállás szülőatyja

A Porbandarban, 1869. október 2-án született Gandhi a banijá kaszthoz tartozott; felmenői fűszerkereskedők voltak, nagyapja azonban már főminiszterként tevékenykedett. Édesapja, Kaba Gandhi a rádzsasztháni bíróságon dolgozott, amely annak idején megfelelő pozíciót jelentett (később azonban az intézmény megszűnt). Móhandász életének egyik nagy megrázkódtatása 17 éves korában érte: 1886-ban édesapja sipoly betegségében elhunyt. Ezt Gandhi nemcsak fájdalomként, hanem szégyenként is kezelte, mivel életének utolsó perceiben nem volt  apja mellett.

A család egyik barátjának javaslatára Angliába ment jogot tanulni, és mivel nem volt hajlandó felhagyni külföldi tanulmányainak tervével, kiközösítették a kasztból (noha ez őt különösebben nem zavarta). 1891. június 10-én sikeres ügyvédi vizsgát tett, ezt követően pedig hazatért Indiába, s csak ott értesült édesanyja haláláról, melyen úgy próbálta meg túltenni magát, `mintha mi sem történt volna`.

Máig élő tisztelet

Bár az ügyvédi vizsgát letette, gyakorlata nem volt az ügyvédi szakmában, s ez megmutatkozott munkájában is. 1893-ban elhagyta Indiát, s Dél-Afrikában folytatta pályáját. Itt kezdte meg nyilvános tevékenységét is; fellépett a "kizárási törvény" ellen, s a hinduk egyenjogúságának megvalósítására törekedett. Ekkor dolgozta ki a békés ellenállás-elméletét, amely nem passzivitást jelentett, csupán az agresszió nélkülözését. Gandhi ellenállási módszerének szabályai közé tartozott, hogy nem él vissza ellenfele szorult helyzetével, így amikor 1899-ben kitört az angol-búr háború, felfüggesztette a britekkel szemben való ellenállást, s hindu vöröskeresztes alakulatokat hozott létre. Így történt a zulu-lázadás és az 1904-es johannesburgi pestisjárvány idején is, amint azonban az ilyen problémák rendeződtek, Gandhi visszatért az ellenálláshoz: mindez Dél-Afrikában 1913-ban vezetett sikerre, amikor is hivatalosan elfogadták az ott élő hinduk egyenlőségét.

Dél-Afrikában elért sikere után hazatért Indiába, és az európai öltözködéstől és szokásoktól az egyszerűbb indiai hagyomány felé fordult. Hazájában tett körutazás során 1916-ban eljutott egy indigóültetvényre, és az ott dolgozó parasztokat rábeszélte, hogy a törvénytelenül szedett adókat ne fizessék. Az indigóültetvényen dolgozókért való közbenjárása népszerűvé tette, így India más területeire is meghívták. Ilyen volt például az ahmedábádi textilüzem munkásai és a gyárosok közti vita; a munkások bérük emelését követelték a gyárosoktól, akik erre nem voltak hajlandóak. Mivel az ügyet nem akarták döntőbíróság elé vinni, Gandhi a munkásoknak sztrájkot javasolt, melynek ekkor úgymond az alapszabályait (a demonstráció legyen békés, s bármilyen hosszú is legyen, tartsanak ki, és ne folyamodjanak alamizsnához) is lefektette.

Az elárverezett levelek

A sztrájk eleinte rendezetten ment, azonban egy idő után a munkások akaratereje gyengülni látszott, így Gandhi elhatározta, hogy amíg nem rendeződik a helyzet, ő maga fog böjtölni. Ez némi erőt adott a sztrájkolóknak, s később enyhülni látszott a gyárosok és munkások között kialakult állapot is; huszonegy nap után a felek hajlandóak voltak tárgyalni, s ezt Gandhi győzelemnek tekinthette.

A Sotheby's aukciósházban rendezett árveréssel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a Móhandász Karamcsand Gandhi által írt levelek szerzői jogcíme az általa alapított ahmedabadi Navajivan Trust kiadóhoz tartozik. Gandhi végrendeletében is azt írja, hogy minden írásának szerzői joga a kiadót illeti. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a dokumentumok tulajdonjoga a vásárlókat illeti. Az új tulajdonosok azonban nem bocsáthatják ki újra ezeket az írásokat anyagi vagyonszerzés céljával. A Sotheby's az árveréssel rámutatott arra, hogy az aukciósházak nem feltétlenül tartják magukat a kiadó jogi álláspontjához. Bár a most elárverezett dokumentumok magánkézbe kerültek, India fellélegezhet; az indiai Telegraph folyóirat értesülései szerint Gandhi írásait egy indiai származású vásárolta meg, s szándékában van azokat Indiának ajándékozni.
Az első világháború alatt nem élt vissza a britek pillanatnyilag rossz helyzetével, ezért ekkor is hindu vöröskeresztes alakulatokat hozott létre. A pozitív hozzáállás a másik félről is megvolt; megígérték a hinduknak, hogy a háború után Anglia komolyabban foglalkozik majd India helyzetével. Ez azonban nem következett be, legalábbis nem úgy, ahogyan azt a hinduk elképzelték; India domíniumi státust szeretett volna, azonban csak bizonyos reformokat kapott, amelyek csupán tartományi szinten bizonyultak politikailag kedvezőnek.

Ennek hatására zavargások törtek ki az országban, amiket a kormány az ún. Rowlatt-törvényekkel próbált orvosolni. Ez voltaképp statáriumot jelentett, s még jobban szította a feszültséget az indiaiak és britek között: az erőszakos megmozdulások ártatlan civilek életét követelték. Gandhi elítélte az erőszakot, de az eseményeket követően határozta el, hogy Indiának a teljes függetlenséget kell megszereznie.

A háziszőttesektől a sómenetig

India ellenállási mozgalmában jelentős szerephez juttatta a már 1885 óta létező Indiai Nemzeti Kongresszust (INK), amely 1921-ben teljhatalmat adott Gandhinak. Az ellenállást azonban már előtte megkezdte; 1920-ban az INK elfogadta az ellenállási javaslatot, az idegen intézményekkel szemben való együttműködés visszautasítására és a nemzeti iskolák alapítására vonatkozólag. Ekkor lett igazán népszerű a khaddar, azaz a háziszőttes, amelynek készítését Gandhi kifejezetten támogatta. A mozgalom oly széles körben hatott, hogy a kormány tárgyalásokra kényszerült, ám ezzel voltaképp elismerték a mozgalmat és Gandhit annak vezetőjének.

A tárgyalások azonban eredménytelenek voltak: Gandhit 1922. március 10-én letartóztatták és lázadás vádjával hat év szabadságvesztésre ítélték. Míg börtönben volt, az INK két pártra oszlott, s a hinduk és muszlinok közti együttműködés is gyengülni kezdett. Gandhi nem töltötte le hatéves börtönbüntetését; vakbélműtétje miatt 1924 februárjában szabadon engedték. A politikai életbe azonban még nem tért vissza, mivel inkább az INK két pártját próbálta kibékíteni egymással, illetve kezdeményezéseket tett az érintetlenség, az alkoholizmus és a nyomor visszaszorítása érdekében.

1927-ben a brit kormány megbízott egy bizottságot az új reformok kidolgozására, ám annak vezetője, Sir John Simon egyetlen indiait sem választott be a testületbe, ami felháborodást keltett a pártok körében. Most már Gandhi is visszatért a politikába, s arra szólította fel a kormányt, hogy egy éven belül adjanak Indiának domíniumi státust, különben újabb ellenállási mozgalmat szervez, ezúttal a teljes függetlenség céljával. A politikus az 1928-ban, Delhiben felállított indiai pártok bizottságától szintén azt kérte, hogy amennyiben London 1929 végéig elfogadja tervezetüket, követeléseikben a domíniumi státusnál ne menjenek tovább.

A MacDonald vezetésével alakult angol munkáspárti kormány hírére a nemzeti mozgalom új erőre kapott, de a brit fél továbbra sem engedett, ezért 1930. január 30-án Gandhi meghirdette 11 gazdasági pontból álló követeléseit, amelyek teljesítése fejében India felhagyna függetlenségi követeléseivel. Követelése azonban eredménytelennek bizonyult, így 1930. március 2-án írt levelében felszólította az alkirályt, hogy lásson hozzá a gazdasági problémák megoldásához, továbbá megfenyegette a sómenettel. Az ún. sómenet tulajdonképpen a sómonopólium megszegését jelentette: Gandhi ugyanis a tengerből szándékozott sót párolni.

Az 1930. március 21-től április 6-ig tartó, Ahmedábádból a tengerparti Dandiba megtett 400 kilométeres sómenet óriási siker volt: rengetegen csatlakoztak Gandhihoz, akik közül több ezer embert börtönbe vetettek. A kormány tárgyalóasztalhoz ült Gandhival; 1931 márciusában létrejött a Gandhi-Irwin szerződés; ebben a kormány megígérte a foglyok szabadon engedését, amennyiben az indiaiak felhagynak az engedetlenségi mozgalommal. Szintén előrelépést jelentett, hogy Gandhit, mint az INK képviselőjét meghívták Londonba a kerekasztal konferenciára. A konferencia azonban eredménytelen volt: a hatalmi kérdések helyett az indiai hercegekkel és a kisebbségekkel foglalkoztak.

1932-ben hazatérte után Gandhit az INK vezetőivel együtt letartóztatták. Még ez év augusztus 17-én a kormány meghirdette az ún. kommunális döntést, amely az érinthetetleneknek is külön választókerületet garantált. Gandhi úgy vélte, hogy ez nem engedmény, hanem a nemzet megosztására irányuló taktikai húzás. Szeptember 20-án böjtbe kezdett a kommunális döntés visszavonásáért, amit szeptember 25-én a kormány meg is tett. Szabadulása után aztán egészen 1930-as évek közepéig nem vett részt a politikában.

A Nagy Lélek avagy a Nemzet Atyja

1939 szeptemberében kitört a második világháború. Gandhi kijelentette, hogy India nem hajlandó a háborúban a demokratikus szabadság oldalán harcolni, mivel ez még magának Indiának sem adatott meg. A kormány azonban nem volt hajlandó változtatni a helyzeten, ezért ő a háború alatt meghirdette a 'Quit India!' jelmondatú programot, amelyben az angolokat az országból való távozásra szólította fel. Miután Anglia Indiát az indiai képviselőkkel való egyeztetés nélkül vonta be a háborúba, azok lemondtak képviselői mandátumukról.

A Mountbatten-házaspárral 1947-ben

A 'Quit India!' programot sokan ellenezték, de sokan támogatták is: kormányellenes megmozdulásokra, letartóztatásokra került sor, s Gandhi ezúttal egyesek erőszakos magánakciója ellenére sem volt hajlandó közbeavatkozni. 1942. augusztus 9-én Gandhit letartóztatták, és 1944-ig fogva tartották. 1944-ben egészségi állapota miatt szabadon engedték. Mivel a háború végén Anglia közölte, hogy hajlandó India vezetését átadni az indiaiaknak, Gandhi a harc felhagyására szólította fel az embereket.

Úgy tűnt, India függetlensége közel van, s többen Gandhit tekintették a független India vezetőjének, Gandhi azonban fokozatosan szembe került a Kongresszussal; 1947-ben ugyanis a Kongresszus az ő beleegyezése nélkül egyeztetett a Muszlim Ligával India felosztását és Pakisztán megteremtését illetően. Gandhi ellenzett minden olyan tervet, amely Indiát kettéosztaná, ugyanakkor a Muszlim Liga az egységes Indiát kifogásolta, mivel abban a muszlim kisebbséget elnyomnák.

India és Pakisztán létrejöttével megmaradt a vallási ellentét a muszlimok és a hinduk között, így Gandhi minden erejével azon munkálkodott, hogy ezt az ellentétet elsimítsa, mivel tartott egy esetleges polgárháborútól. Utolsó böjtjét is ennek jegyében kezdte meg; arra kérte az embereket, hogy fejezzék be a harcot örökre. India vallási vezetői biztosították, hogy békére szólítják fel az embereket, így Gandhi abbahagyta a böjtöt. India függetlenségének kikiáltása után továbbra is jelentős személyiség maradt a közéletben, politikai tisztséget azonban már nem töltött be.

Sokan gondolnák, hogy egy olyan embernek, mint Móhandász Karamcsand Gandhi, aki a békét, illetve a békés ellenállást hirdeti, nem voltak ellenségei saját nemzetében. Gandhi esetében ez nem igaz; éppenséggel a békés együttműködés pártfogolása volt az, ami egyes hindukat ellene fordította. Az ortodox hinduk úgy gondolták, hogy Gandhi programja - és ezáltal maga Gandhi is - szembeszáll a hinduizmus évszázadok óta fennálló rendszerével. Az érinthetetlenekről alkotott elképzeléseit például a kasztrendszer elleni támadásnak vélték.

1948. január 30-án Új-Delhiben, Gandhi közös imaórára igyekezett, amikor a Mahászabhával valószínűleg kapcsolatot tartó Nathuram Godse halálos lövést adott le rá. (Nathuram Godsét és bűntársát, Narayan Aptét később bíróság elé állították, ahol elítélték őket, majd 1949. november 15-én kivégezték őket). Egyesek szerint Gandhi utolsó szavait Istenhez intézte: "He Ram!" (Ó, Isten!).

Gandhi India történetében való szerepvállalását senki sem kérdőjelezi meg a világon;  Dél-Afrikában a hinduk érdekeiért, hazájában a parasztok és munkások érdekeiért állt ki, s a végsőkig harcolt India függetlenségéért, mely küzdelem során saját oldaláról is érték támadások. Megnyerő személyiségével kétségkívül nélkülözhetetlen volt India 1947-es függetlenségének kivívásában. A világ már aktív tevékenysége alatt (Rabindranáth Tagore elnevezése alapján) Mahátmának, azaz Nagy Léleknek nevezte, Indiában szokás Bapunak, azaz "A Nemzet Atyjának" is nevezni.

Kalapács alatt az indiai történelem

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra