Múlt-kor.hu

A történeti valóság összetettebb és érdekesebb is a fantáziánál

A történeti valóság összetettebb és érdekesebb is a fantáziánál

Az ókori auktorok jelentik a legjobb nyersanyagot - mondta el Róma című könyvének magyarországi megjelenésére érkező Steven Saylor amerikai író a Múlt-kornak.

A gyerekkori lelkesedéstől a tények tiszteletéig

Steven Saylor munkásságát a Gordianus, a Nyomozó főszereplésével megírt Roma Sub Rosa-széria fémjelzi, amely magyarul az Agavé Könyvek gondozásában jelent meg. A sorozatból itthon eddig 8 kötetet olvashattunk.

Múlt-kor: Texasi történészként miért pont Rómával foglalkozik?


Steven Saylor: Azt hiszem, gyerekkori megszállottságomból ered, mert amikor az 1960-as években fiatal voltam, a római Cinecitta stúdióban egymás után készítették a nagy hollywoodi peplosz-filmeket a Spartacustól a Ben Hurig. Gyerekkori szenvedélyem megmaradt, s az egyetemen történelmet kezdtem tanulni. Leginkább a görög és római időszak érdekelt, de ekkor még a bizánci és orosz történelem is igen lekötött.

MK: Történészi diplomával miért pont regényeket írt? Sosem gondolkodott tudományos pályán?

S.S.: Sosem akartam kutató, vagy akadémikus lenni. A kötelező tanulás alól kibújó, és csak saját érdeklődésének hódoló diákok mintapéldányaként mindig is regényíró szerettem volna lenni, mondhatni gyerekkoromtól.

Nézze meg a beszélgetés képeit galériánkban!

MK: Új könyvében Róma történetének első ezer évét dolgozta fel. Tervezi-e a későbbi időszak megírását is?

S.S.: Úgy tűnik, hogy a most új könyvnek számító Róma elég jól teljesít, s minden bizonnyal lehet folytatása is, amelyben a következő ezer évet írnám meg i.sz. 1 és 1000 között. Meglehet, hogy a történet Pannóniában kezdődik, s egy része itt játszódik. Azt biztosan megígérhetem, hogy bőven lesz szó erről a provinciáról is (nevet).

Hatalmas kihívás lesz számomra, mert a nyersanyag egy részét, a császárkor kezdeteit mindenki ismeri, de a birodalom bukása és a korai középkor sokaknak teljesen új területet jelent. A téma nekem is újdonság, így az írás előtt még sok tanulás áll előttem. Mivel egy egyetemi városban (a texasi Austinban - a szerk.) egy elég jó könyvtárhoz közel élek, igazából még mindig diáknak érzem magam, aki házidolgozatok helyett regényeket ír.

MK: Mennyire járatos a korszak ismeretéhez elengedhetetlen latin nyelvben?

S.S.: A latintudásom minimális. Ben Johnson drámaíró szerint Shakespeare keveset tudott latinul, és egy kicsivel többet görögül. Shakespeare-hez hasonlóan csak egy kicsit tudok latinul, de az elsődleges források léteznek angol fordításban is.

MK: Hol kezdődik az írói fantázia? Mennyire tartja fontosnak a regények történelmi hitelességét?

S.S.: A valós események meghatározók az alkotásaimban. Azt hiszem, természetes hajlamom van arra, hogy legalábbis annyit bemutassak, amennyit a történelemből ismerünk. Nagyon tisztelem a történészi mesterséget. Amikor például azt látom, hogy mozifilmek kedvéért torzítják el az eseményeket - mint például a Trójában, ahol az alkotók kedvéért megölték Agamemnónt -, mindig csak az jár a fejemben, hogy a valóságban nincs ilyen lezárás. A király is életben maradt, és egy sor további nagyszerű történet következett. Az ókori auktorok jelentik a legizgalmasabb nyersanyagot: nem érzem szükségét, hogy sokat változtassak rajtuk, inkább az ismeretlen réseket szeretném kitölteni fantáziámmal.

MK: Alkotómunkája során fontosnak tartja a regények helyszíneinek személyes bejárását?

S.S.: Nem igazán, mivel az adott helyek rég megváltoztak, viszont figyelemmel kísérem a legújabb ásatások eredményeit. Így tettem Massilia és Alexandria esetében is, ahol a kikötőt már részletesen ismerjük, ám a város feltárásához még csak most láttak hozzá. Az egyiptomiakat ugyanis az elmúlt évtizedekig nem igazán érdekelték az általuk lakott nagyváros mélyének titkai. Így azt sem tudjuk, hogy hol lehet Nagy Sándor sírja, és csak irodalmi forrásaink vannak a város egykori formájáról és alakjáról. A Roma Sub Rosa második kötetete, A végzet fegyvere írása előtt azonban nagyon fontos volt, hogy személyesen is ellátogassak a Nápolyi-öbölbe, lássam, milyen mesze vannak egymástól az egykori települések.

Intrikák, cselszövések és Kleopátra szelleme

MK: Miért egy magánnyomozó lett a regénysorozat főszereplője?

S.S.: A könyvsorozat első kötetének ötlete az első római utazásom során született meg, amelyre csak elég későn, 29 éves koromban került sor. A tömegkultúra megszállott fogyasztójaként ért első benyomás meghatározó volt, csak romokat láttam, de ez önmagában lenyűgözött. Amikor hazaértem az Egyesült Államokba, úgy éreztem, mintha gondolatban Rómában maradtam volna. Sokat gondolkodtam, hogy milyen könyveket írjak, és szép lassan a krimi irányába sodródtam, amelyet az ókori Rómával társítva egy eleddig ismeretlen műfajt hoztam létre (nevet).

Amikor elolvastam Cicero első, Sextus Roscius gyilkossági ügyében tartott szónoklatát, akkor döntöttem el, hogy thrillert írok egy fiatal tehetségről, aki a titok feltárása közben egyre nagyobb veszélybe kerül. Amikor először nekiültem, még Cicerot szerettem volna főhősnek, de végül a magándetektív figurája mellett döntöttem. A korban ugyanis az összes befolyásos római család a bíróságon intézte az ügyeit, ott harcoltak egymás ellen is. Az ötlet tehát úgy tűnik, a valóságban is működött.

Nézze meg a beszélgetés képeit galériánkban!

MK: Folytatja Gordianus történetét? Lesz esetleg egy másik magánnyomozó is?

S.S.: Épp most fejeztem be a legújabb Gordianus-regényt, a The Triumph of Caesar-t (Caesar diadala), ami körülbelül egy év múlva jelenik majd meg az Egyesült Államokban. Az olvasóim mutattak rá, hogy sokkal logikusabb lenne, ha a fia, Eco helyett a vér szerinti lánya, Diana folytatná a családi hagyományt, akit természetes kíváncsisága már korábban is bajba sodort. Igazi kihívás lenne Augustus és Marcus Antonius Rómájában egy női főszereplővel dolgozni. Igazából már az új könyvben is sokkal aktívabb szerepe lesz, és szembeszáll az apja akaratával.

MK: Melyik a kedvenc ókori mozifilmje?

S.S.: Szinte az összes, témával foglalkozó filmet láttam már: a honlapomon is található egy toplista belőlük. Örök kedvenceim közül első helyen a Kleopátra áll, és bár filmként nem tartom túl nagyra, a forgatókönyv és a kifinomult dialógusok elsőrendűvé avatják számomra. Valójában ez az a film, amelyen keresztül először kerültem kapcsolatba az ókori Rómával, s ez a film az egyik oka, hogy elkezdtem regényeket írni.

MK: Említette a Cinecitta stúdiót, ahol legutóbb az HBO és a BBC monstre vállalkozását, a Róma című sorozatot forgatták. A korszak szakértőjeként mit gondol a szériáról?

S.S.: Igazából majdnem minden tetszett a sorozatban, amely két évad után, pár héttel ezelőtt ért véget. Leginkább a mindennapi élet részletes bemutatása nyűgözött le, ahogy felvillantották az ókori Róma lakóházait, megmutatták a város legaljának erőszakos életét. A részletek tehát lenyűgözőek voltak, s a történetmesélés is igen ambiciózusra sikeredett. A köztársaság végének elmesélése ugyanis nagy kihívást jelent, bár az alkotók által hozott döntéseket a saját könyveimben sosem tettem volna meg. A történet ezektől viszont gördülékeny lett. Az egyetlen igazi problémám Kleopátrával volt, akinek figuráját nagyon elrontották. A karakter minden ok nélkül nevetségesen ostoba, a készítők minden bizonnyal a klasszikus hollywoodi csapdába estek bele. Hasonló egyszerűsítésekre én sosem vetemednék, mert a valóság ebben az esetben is sokkal összetettebb és érdekesebb volt a sorozatnál.

A sorozatban a Soprano családból igyekeztek ókori maffiózókat formálni. A fő cél az lehetett, hogy Caesart gengszterként ábrázolják, akinek módszerei sokban emlékeztettek a maffia leszámolásaira. Ez nem is olyan rossz ötlet, de a jelenetek sűrítése mindent elkapkodottá tett. Egy lassabb széria több hitelességet tudott volna felmutatni, nem kevesebb izgalommal.

MK: Mikor láthatjuk Gordianust a mozivásznakon?

S.S.: Ezt egyelőre még én sem tudom, talán jobb lenne, ha egy jóst kérdezne meg az ügyben. Talán megkérdezhetnénk valakit Aquincumban... A viccet félretéve, már a nagyobb stúdiók érdeklődtek ügynökömnél Hollywoodban, így mindig fennáll a lehetőség. Regényíróként persze nem lelkesedem túlzottan a megfilmesítésért. Az egyetlen, ami miatt örülnék egy filmnek, az az, hogy még több olvasóm lenne. Szerintem azonban a regényíróknak nem tesz jót, ha át kell élniük a könyvük megcsonkítását az élvezhető mozi kedvéért.

MK: Köszönjük az interjút.

A történeti valóság összetettebb és érdekesebb is a fantáziánál

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. tavasz: Sorsgyötörte magyar anyák

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra