Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Magyar régészek indulnak Egyiptomba

2007. április 4. 11:45

Magyar régészeti expedíció kezdi meg az ásatást júniusban a Nílus nyugati deltájában - tájékoztatott Vanek Zsuzsanna, az expedíció vezetője.

<

Vanek Zsuzsanna ismertetése szerint a Régiségek Főtanácsától két lehetőséget kaptak. Az egyik egy Ramesszida-kori (i.e. 12. század) sír feltárása, tisztítása és restaurálása. A másik ásatás helyszíne a Kom Truga, az a lelőhely, ahol a Ptolemaioszok korában virágzó mezőgazdasági központ volt. Mint mondta, Kom Truga Damanhúr és Alexandria között fekszik. A meglehetősen nagy kiterjedésű régészeti lelőhely egy mai falu közepén található.

Magyarázata szerint ez fontos terület volt, hiszen erre haladt el a Líbiába vezető kereskedelmi útvonal. `A delta nyugati határvége volt. Az egykori település, amelynek görög neve Psenemphaia volt, fontos agrárközpont lehetett, a területen töménytelen mennyiségű malomkő került elő. Lakói gabona- és olívatermesztéssel, valamint olívaolaj előállításával foglalkoztak` - mondta. Vanek Zsuzsanna tájékoztatása szerint szőlészettel és borászattal is foglalkozhattak, erre engednek következtetni a hatalmas, földbe mélyített kádak.

Mint mondta, a települést valószínűleg földrengés pusztította el. `Nem tudjuk, hogy ez mikor történt, talán az i.sz. 2-3. évszázadban következett be. Valószínűleg olyan mérvű volt a pusztítás, hogy lakói már nem építették újjá` - közölte az egyiptológus, hozzátéve, hogy nem sokkal ezután hagyták el a területet a rómaiak. Vanek Zsuzsanna reményei szerint korábbi rétegekre is bukkannak, ugyanis Kom Trugában még nem történt igazi feltárás. `Két egyiptomi expedíció is próbálkozott, az egyik az 1950-es években, a másik 10 évvel ezelőtt, de otthagyták a területet` - mondta.

Az ásatási terveket ismertetve Vanek Zsuzsanna kifejtette: a legnagyobb gond, hogy a feltárandó épületek egy része a mai iszlám temető alatt van, amelyet ki kell kerülniük a régészeknek. Az egyiptológus a nehézségek közé sorolta azt is, hogy a lelőhely a Nílus deltájában van, ahol a folyóágak révén és az öntözés miatt elég magas a talajvíz. A legfőbb gondnak azonban a pénzhiányt nevezte Vanek Zsuzsanna. Mint mondta, még 2003-ban kapta a lehetőséget, azóta kétszer volt terepbejáráson, és akkor megújította a szerződést, ám az ásatásokat nem tudta elkezdeni. Az idén azonban mindenképpen el kell kezdeni a feltárást.

Jelenleg 2 millió forint áll az expedíció rendelkezésére, amelyből a 10 fős csapat kiutazását és az ásatások megkezdését finanszírozzák.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Magyar régészek indulnak Egyiptomba

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra