Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szakértők kritizálják a Jézus-dokut

2007. március 1. 17:00

James Cameron dokumentumfilmjének sajtótájékoztatója kapcsán elszabadultak az indulatok, és a régészek és ókorkutatók egytől egyig szembeszálltak a különleges állítással.

<

A film készítői hétfőn mutatták be a sajtónak a Jézus elveszett sírja című alkotást, amelyben nem kevesebbet állítanak, mint hogy egy 27 évvel ezelőtt feltárt jeruzsálemi sírban azonosították a bibliai Jézus családjának sírját. Az amerikai Discovery Channelen vasárnap este adásba kerülő dokumentumfilmből az is kiderül, Jézus összeházasodott Mária Magdolnával, és volt egy Júda névre hallgató fiúk.

Jacobovici és Cameron

Cameron elmondása szerint örült, hogy egy ilyen film készítésében vehetett részt, és mivel szerinte eddig nem volt bizonyíték Krisztus létezésére, ez a film elsőként mutatott be régészeti és orvosszakértői leletekkel alátámasztott hiteles elméletet. Szerinte a laikus szemével nézve nagyon meggyőző a film.

A szakembereknek pont ez a bajuk: a témában megszólaló régészek egyöntetűen úgy gondolják, hogy Jacobovici és filmes szerzőtársa, Charles Pellegrino szakértelme csak a boszniai piramisokat kergető régészhez vagy A da Vinci-kód szerzőjéhez mérhető - magyarul szélhámos. 1996-ban a BBC már sugárzott egy rövid dokumentumfilmet a témában, ahol a régészek a sírt Jézushoz és családjához kötötték. Amos Kloner, a helyszínen először vizsgálódó régész szerint az ötlet régészetileg igazolhatatlan, a televízió és a film számára viszont valóban kiváló témát jelent. Szerinte a tévések "csak pénzt szeretnének csinálni belőle".

Régésztársa, Shimon Gibson azonban hétfőn ellátogatott a sajtótájékozatóra, ahol elmondta, szakmailag ugyan igazolhatatlan az ügy, de meglehet, hogy van valami hihető a filmesek elképzelésében. A filmben is megszólaltatott orientalista, Stephen Pfann professzor szerint a film nagyon kevés bizonyítékon alapul. Szerinte a szkeptikusok szeretnék kikezdeni az ilyen témákat, a keresztények pedig ezt nem fogják elhinni. "Egy tizes skálán a film hihetősége egy, maximum másfél pontot érdemel" - nyilatkozta.

A felvetéssel persze nem is Jacobovici és Cameron az elsők, Jézus sírját ugyanis már sokan, sokfelé keresték. Egyesek szerint Jézust a jeruzsálemi Szent Sír Temploma helyén temették el, de van, akik szerint a Názáretit a város melletti Kerti Sírba helyezték. Egyes elképzelések indiai, míg mások japán temetésre következtetnek, sőt van, akik szerint Jézusnak Japánban helyi leszármazottja is volt. Persze ötletekből soha nem elég: egyes kutatók a bejelentés kapcsán Jézus sírja és a benne talált maradványok valóságát is kritizálták. James Tabor valláskutató professzor szerint Jézus feltámadását pusztán spirituális és szellemi értelemben kell érteni, azaz a teste attól még a sírban maradt. Albert Mohler, a Déli Baptista Teológiai Szeminárium vezetője azonban szembeszállt vele, mondván a test fizikai feltámadása volt a kereszténység alapja.

A temetkezési helyen túl Jézus Krisztus az elmúlt években több népszerű összeesküvés-elmélet középpontjában szerepelt: A da Vinci-kódban feltételezett házassága borzolta a kedélyeket, A test című filmben csontjai fenyegették a katolikus egyház létét, halála sokakat megbotránkoztatott Mel Gibson tálalásában, míg Biff evangéliumában az ismeretlen apostol mesélte el a Megváltó ifjúkorát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Szakértők kritizálják a Jézus-dokut

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra