Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mélygarázs épül a budai Várban

2007. február 5. 08:00

Több száz férőhelyes mélygarázs építése kezdődik a budai Várban, ahol a hónap közepétől megkezdik a Csikós udvar alatti terület kibontását.

<

Szamkó Katalin beszámolt arról, hogy a munkálatok hónapok óta tartanak, a régészek már régóta vizsgálják az egykori királyi lovarda helyszínét. A Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a terület vizsgálatának végéhez közelednek. A tervek szerint február közepétől hozzákezdenek a négy szintes mélységű rész kiásásához. Hozzátette: az évek óta tartó előkészületek után, az építési engedély jogerőre emelkedésével a `munkálatok látványos része valóban most kezdődik`.

Kifejtette: a vár gondnokságával foglalkozó közhasznú szervezet évekkel ezelőtt pályázatot írt ki a rendezetlen terület garázsépítést célzó hasznosítására. Hosszadalmas előkészületek után a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól 2004-ben kaptak engedélyt arra, hogy két ütemben egy összesen csaknem 700 autó elhelyezésére alkalmas garázst építtessenek fel. A pályázat győztese egy nemzetközi konzorcium lett, amelyik létrehozott egy "projektcéget, ez építi és üzemelteti majd a garázst" - közölte Szamkó Katalin.

A tervek szerint a budai Vár Krisztinaváros felé eső oldalán tavaszra ássák ki a négy szintes munkagödröt. A garázs első üteme 2,25 milliárd forintból készülne el a tervek szerint jövő év végére, ezzel a Csikós udvar alatt egy 300 férőhelyes parkolót alakítanának ki. A beruházás a budai Vár parkolási gondjainak részleges megoldását és elsősorban a Budavári Palota autómentes övezetté tételét szolgálja. A garázsból két helyen liftek visznek majd fel a vár területére, a környezetet rendezik, a mélygarázs tetején parkot létesítenének.

A beruházás eredményeként megújul a Karakas pasa tornyától induló Török kert elnevezésű szoros és a középkori királyi vár egyik hajdani védműve, a száraz árok is.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Mélygarázs épül a budai Várban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra