Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Folytatódik a magyar leletmentés Szudánban

2007. január 16. 12:00

Folytatódik a magyar leletmentő expedíció Szudánban, a nyolc tagú csapat kedden indul második ásatási szezonjára az afrikai országba.

<

A szudáni kormány 2002-ben tett közzé nemzetközi felhívást egy, a Nílus 4. kataraktájánál (zuhatagánál) épülő hatalmas gát építése által veszélyeztetett terület régészeti örökségének megmentésére. A projektben több angol, német, amerikai és lengyel kutatóintézet mellett magyarok is részt vállaltak.

"Mindenekelőtt egy kora keresztény erőd kutatására készülünk. Emellett különböző őskori időszakok településeit kutatjuk, főleg az újkőkorból származó település maradványokat vizsgáljuk. Ezen kívül különböző afrikai királyságok, és Krisztus előtti II. évezredből származó sírok feltárására készülünk" - fűzte hozzá az expedíció vezetője.

Lassányi Gábor beszámolt arról, hogy a régészekből és mérnökökből álló csapat márciusig dolgozik a terepen. A terület elárasztása az év végén vagy a következő esztendő elején kezdődik, s legkésőbb 2008-ban eltűnik, víz alá kerül a terület. Elmondása szerint tavaly 54 lelőhelyet térképeztek fel. Az idén, bár folytatódik a felmérés, főleg az ásatásokra fókuszálnak.

A magyar koncessziós terület mintegy tizennyolc kilométer hosszan terül el a Nílus bal partján, így nagyjából a tervezett víztározó középső részén fekszik. A magyar expedíció 2006 telén kezdte meg a terepmunkát egy apró falu, el-Ganaet környékén. A Nílus völgyének ez a szakasza a szudáni régészet egyik fehér foltja, ahol a magyarok előtt még semmilyen feltárást nem végeztek.

A 2006-os első szezon legfontosabb célja a terület minél pontosabb régészeti feltérképezése volt. A magyarok által feltárt legkorábbi emlékek a pattintott kőkorszak középső időszakából származnak, s legalább 40-50 ezer évesek. Az expedíció honlapján olvasható tájékoztatás szerint nagy számban kerültek elő a neolitikus kor emlékei. Számos lelet igen korai, az időszámítás előtti VIII.- VII. évezred már kerámiát is használó kultúráinak jelenlétére utal a területen.

Fontos új eredménynek számít az időszámítás előtti III. és II. évezredből, a Kerma-kultúrához tartozó nagyszámú lelőhely előkerülése, amelynek emlékei az utóbbi évekig csak Núbia északabbi vidékéről voltak ismertek. A Kerma-kultúra területén az időszámítás előtti II. évezredben hatalmas afrikai királyság jött létre. Királyai uralták a Belső-Afrikából a Földközi-tenger felé irányuló luxuscikkek - elefántcsont, különleges fafajták, állatbőrök, drágakövek, fűszer- és gyógynövények - kereskedelmét. A Kerma-kultúráról El-Ganaet környékén kőből épült, sírdombokból (tumuluszokból) álló nagy kiterjedésű sírmezők, gazdagon díszített kerámiaedények tanúskodnak.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Folytatódik a magyar leletmentés Szudánban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra