A kétszeres Kossuth-díjas építész Munkács városában született 1905. június 8-án. A brnói műegyetem gépészmérnöki karán tanult két évig, majd a budapesti műegyetemre iratkozott be, ahol építészmérnöki diplomát szerzett. Kezdetben magánirodáknál dolgozott, majd önálló tervezőirodát nyitott, és ipari épületek tervezésére szakosodott. Az 1940-es években több nagy gyárat tervezett, a nyergesújfalui Viscosát (Wolf Johannával), a mátyásföldi Ikarust, és a Kőbányai Fonoda csarnokait. 1945 után a Magyar Építő Rt., a későbbi Magyar Gyárépítő Nemzeti Vállalat tervezési részlegét vezette. Itt alakította ki a szervezett helyszíni és előregyártás módszereit, s tervezte meg az első nagy előregyártott csarnokot, az 1947-ben átadott Ganz-gyári hajtóműhelyt. 1951-től az Ipartervnél az Előregyártott Ipari Épülettervező Iroda vezetőjeként továbbfejlesztette a helyszíni nagyelemes előregyártást, s létesítmények sorát tervezte: az inotai, a dunaújvárosi, a berentei (Pászti Károllyal és Vasek Lászlóval, 1952-54), a tiszapalkonyai (1953-56) és a pécsi hőerőművet (utóbbit Pászti Károllyal, 1956-60), valamint a gyöngyösi Kitérőgyárat, a csepeli Szerkezeti és Emelőgépgyár csarnokát. Tervezett monolit lakóépületeket, kísérleti panelházat, acélszerkezetű csarnokokat, hűtőtornyokat, silókat és víztornyokat is. Csarnokai jelentősen hatottak a modern ipari épületek formai fejlődésére.