Gyermekkorától Balassi Bálint bizalmasa, barátja volt, aki költőtársként fogadta műértő véleményét, kritikai javaslatait, rendszeresen leveleztek. 1594-ben tanúja volt Balassi halálának Esztergom ostrománál. Politikusként is jelentős szerepet játszott, volt Bocskai István belső titkára, kincstartója, járt követként Konstantinápolyban, és a kortárs szellemi élet összefogására számos magyar főúrral tartotta a kapcsolatot. Valószínűleg Rákóczi Zsigmond pártfogásával jelent meg 1595-96-ban kötetben a Balassi Bálintnak és testvérének, Ferencnek halálára írott, 9 darabból álló versciklusa, az Epicedium. A ciklusban lírai és epikai elemek keverednek, utóbbiak a vergiliusi, homéroszi eposzhagyományok fölhasználásával. Az alkotás hatott Zrínyi eposzára is. Formailag Balassi költészetének utánzására törekedett, ugyanakkor egyéniségét jelentősen átstilizálta: a keresztényi erények, hősi áldozatvállalás megtestesítőjévé emelte. Erősen allegorikus képalkotás, rafinált rímelés jellemezte. Hangoztatta a szerelmi költészet létjogosultságát, jelentősek vitézi és istenes versei is. Utóbbiakban a bűnöket visszataszító testi tulajdonságokként, bizarr formában jelenítette meg.