Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Vértanúság, temetés, gyász: október 6-a a történeti emlékezetben

2006. október 6. 11:45

<

50 éve: Rajk László újratemetése

Az 1949-ben kivégzett Rajk Lászlót és társait akkor egyszerűen elásták a gödöllői országút közelében. A mártírokat 1955 őszén jogilag, 1956 tavaszán pedig politikailag is rehabilitálták, majd Rákosi Mátyás kommunista pártvezető 1956 júliusi menesztése után került napirendre az újratemetésük. A közvélemény (és a jugoszlávok) nyomására végül 1956 szeptemberében a Magyar Dolgozók Pártjának vezetése határozott a nyilvános temetésről.

Október 6-án a Kerepesi úti temetőben több mint százezer ember előtt zajló megemlékezésen Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András hamvait díszsírhelybe helyezték. A sorstársak nevében búcsúzó Szász Béla az egész sztálinista korszak temetéséről beszélt. A temetést követően antisztálinista tüntetés zajlott le a Batthyány-örökmécsesnél - "Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon" jelszóval. Október 13-án és 20-án eltemették a honvédség és a rendőrség mártírjait is.

A korabeli sajtó így írt: Hatalmas részvét mellett eltemették a párt mártírjait. Szombaton délután a Kerepesi temetőben a párt és a munkásmozgalom nagy halottai közé örök nyugalomra helyezték a párt mártírjait: Rajk Lászlót, Pálffy Györgyöt, dr. Szőnyi Tibort és Szalai Andrást. (...) Pontban 12 órakor a gyászinduló hangjai mellett megindult Budapest népének menete, hogy elvonulva a ravatal előtt megadja a végső tisztességet a párt mártírjainak. Három órán át sűrű sorokban, végeláthatatlan menetben tisztelegtek a gyárak munkásai, az értelmiségiek, a Néphadsereg tisztjei és harcosai, az egyetemek és a főiskolák hallgatói - mintegy 150.000-en haladtak el a ravatal előtt. (...) Három órakor vége szakadt a budapesti dolgozók néma tiszteletadásának; megkezdődött a gyászszertartás. A gyászinduló hangjai után elsőnek Apró Antal, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott gyászbeszédet az MDP Központi vezetősége és a Minisztertanács nevében. (...) Ezután Rajk László spanyolországi bajtársai nevében Münnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság belgrádi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete beszélt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Vértanúság, temetés, gyász: október 6-a a történeti emlékezetben

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra