Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

910 éve: százezres keresztes sereg haladt át Magyaroszágon

2006. szeptember 20. 10:15

Szent László halála (1095. július 29.) után Könyves Kálmán lett az ország királya. Az új uralkodó rögtön komoly problémával szembesült: biztosítania kellett a Szentföld felszabadítására induló keresztesek átvonulásán az országon. Ez azonban nem ment összetűzések nélkül.

<

II. Orbán pápa 1095 novemberének végén hirdette meg az első szent háborút a mohamedánok által elfoglalt bibliai helyek visszaszerzésére. 1096 folyamán a keresztes hadak több hullámban érkeztek Magyarország határaira, márciusban Kálmán Nincstelen Valter francia lovagjainak engedte meg az átkelést, de Zimonynál már kénytelen volt ezek egy részének rablásait fegyverrel megakadályozni.

Amiens-i Péter francia-német hada az ország déli vidékén Zimony várát elfoglalta, s onnan kikitörve dúlta a környéket, hogy élelemhez jusson. Kálmán a Temes vidékén gyűjtött hadat ellenük, de összeütközésre nem került sor, a sereg Kálmán ajándékaival és élelemmel ellátva távozott az országból. A határ menti magyar és bizánci tisztségviselők együttműködtek a keresztesek ellen.

Könyves Kálmán

A német Gottschalk papnak a mosoni kapunál belépő, a nyugati határszélen rabló és fosztogató katonáit Pannonhalma közelében Kálmán legyőzte, és kiűzte az országból. Komoly fenyegetést jelentett Vilmos és Emich ugyancsak francia-német serege. Mivel Kálmán nem akarta őket - az előző tapasztalaton okulva - országába beengedni, erőszakkal rontottak be, ostrom alá vették Moson várát, s csak nagy nehézségek árán sikerült kiverni őket a királyságból.

1096. szeptember 20-án Bouillon Gottfried lotharingiai herceg vezetésével keresztesek léptek Magyarország földjére. Kálmán király Sopronban személyesen fogadta a lovagokat, és a biztonságos áthaladás érdekében megállapodást kötött. A mintegy 100 ezer főnyi, fegyelmezett keresztes had nagy része rendben vonult be és ment át az országon, a csapat vezetői Kálmánt meglátogatták Pannonhalmán is. Akadt ugyan néhány kósza csapat, de ezekkel az uralkodó keményen leszámolt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

910 éve: százezres keresztes sereg haladt át Magyaroszágon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra