Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A füge lehetett az első termesztett növény

2006. június 13. 13:15

Izraeli régészek a Jordán folyó völgyében egy Gilgal melletti neolitikus falu ásatásainál 11 ezer éves füge maradványaira bukkantak. Ez a szakértők szerint arra utal, hogy az emberi közreműködés nélkül szaporodásra képtelen gyümölcs a gabonaféléket jóval megelőzve valószínűleg az első termesztett növényféle lehetett.

<

A régészek a keleti Mediterráneumban talált 6000 éves leletek alapján egész mostanáig úgy gondolták, hogy a legrégibb háziasított gyümölcsök az olajbogyó és a szőlő voltak. A mostani leletek megcáfolták ezt az elméletet.

Mordechai E. Kislev, a Bar-Ilan Egyetem kutatója és munkatársai a Science amerikai tudományos folyóirat június eleji számában számoltak be arról, hogy a Jordán folyó menti kora kőkorszaki ásatásokon, a 11200-11400 éves rétegben jól azonosítható fügemaradványokat találtak. A kilenc megszenesedett fügét eredetileg megszárították, azaz biztosan emberi fogyasztásra készítették elő azokat.

A részletes vizsgálat kiderítette,
hogy ezek a darabok az önmagában szaporodásra képtelen fügefajtához tartoztak, ami véletlenszerűen nem fordult volna elő ilyen gyakran.

A régészek a kőkorszaki faluban a "termesztett" füge mellett vad árpát, zabot és makkot is találtak, ami arra utal, hogy az igazi földművelés csak később kezdett elterjedni, a füge háziasítása ezer évvel megelőzte a kalászosok és a zöldségfélék termesztését. A kutatók szerint a felfedezések tükrében egyre inkább úgy tűnik, hogy a mezőgazdasági forradalom a mostanáig gondoltnál jóval hosszabb folyamat lehetett.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A füge lehetett az első termesztett növény

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra