Pedro Calderón, a spanyol aranyszázad drámaírója
2006. május 25. 10:00
URL: https://m.mult-kor.hu/cikk.php?id=13758&pIdx=2&&fbrkMR=mobile
Háromszázhuszonöt éve, 1681. május 25-én hunyt el Pedro Calderón de la Barca spanyol drámaíró, a spanyol `aranyszázad` hanyatló korszakának legjelentősebb alkotója.
A drámai monológok mestere
Kezdeti irodalmi sikereit a húszas évek elején különböző szentté avatások (Szent Izidor, Avilai Szent Teréz, Loyolai Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc) alkalmából rendezett költői versenyeken aratta. Első színpadi művét, a Szerelem, becsület és hatalom című komédiát 1623-ban írta. 1635-ben a Buen Retiro királyi palotát A legnagyobb varázslat, a szerelem című komédiájával avatták fel - ekkor már ő volt a spanyol királyi udvar látványos barokk külsőségek között folyó színházi életének fő irányítója, érdemei elismeréséül IV. Fülöp 1636-ban a Santiago-rend lovagjává tette. 1645-ben Alba hercegének szolgálatába lépett. 1651-ben pappá szentelték, egy évtizeden át Toledóban (1653-63), majd 1681. május 25-én bekövetkezett haláláig Madridban élt, mint a király tiszteletbeli káplánja.
Drámaírói tevékenységét a húszas évek elejétől haláláig folytatta. Veragua grófjának kevéssel halála előtt küldött jegyzékében 110 művét sorolja fel, ma azonban 120 drámáját, 80 auto sacramentalját (szentségi drámáját), s mintegy 20 kisebb színpadi művét ismerjük. Calderón a Lope de Vega által kialakított sajátos drámaforma legjelentősebb folytatója és továbbfejlesztője volt. Színháza nagy elődjétől főként abban különbözik, hogy uralkodó jegye nem a közvetlen természetesség, hanem a nagyfokú tudatosság, a szigorú logika, a rendszer.
A világosan átgondolt cselekmény rendkívül koncentrált, minden felesleges kitérőtől mentes. Drámáinak cselekménye mindig egyetlen kimagasló drámai hős körül forog, mint Pedro Crespo A zalameai bíró, Segismundo Az élet álom és Don Gutierre A saját becsületének orvosa című drámáiban. Lope de Vegával ellentétben Calderónnál a monológ a drámai kifejezés elsődleges eszköze. Calderónt határozott ideológiai szándék vezérelte, színháza az ellenreformációs katolikus gondolkodás kifejezője volt.
Aki megérdemelte, hogy költőnek nevezzék
Legismertebb művét, Az élet álom című drámáját a Lope de Vega utáni spanyol dráma fejlődésének betetőzéseként tartják számon. A spanyol irodalomban jól ismert Barlám és Jozafát-legenda alapmotívumát feldolgozó dráma fő gondolatai - a valóság és az illúzió, a szabad akarat és a predesztináció kérdése - Calderónt már korábbi műveiben is foglalkoztatták. Az élet álom főhőse Segismundo, aki szükségszerű kötelességként ismeri fel a szabad akaratból való helyes cselekvést, de az életet, a való világot csak álomnak tekinti, amelynek csak a túlvilággal összefüggésben van jelentősége. Ez az ún. keresztény pesszimizmus a spanyol barokk egyik alapgondolata, s Calderón életművének legjellemzőbb motívuma.Calderón írt vígjátékokat is, amelyek közül A huncut kísértet című a legismertebb, s megteremtette a zenés vígjáték spanyol változatát, a zarzuelát. E műfajban íródtak például a Rózsapír, a Falerina kertje és az Apolló babérja című darabjai. Nevéhez fűződik a korábban betiltott auto sacramental műfajának megújítása is - ez vallási tárgyú, egyházi célokat szolgáló, többnyire egyfelvonásos darab, amelynek célja valamely katolikus dogma bizonyítása. Calderón műfaji újítása az volt, hogy terjedelmét jelentősen megnövelve szabályos szimbolikus drámává tette, s felhasználta benne a látványos barokk színpad teljes technikai arzenálját.
Bár barokk vonásai és a spanyol katolicizmusból fakadó különössége miatt Calderón tulajdonképpen mindig idegen maradt az európai színpadon, költői nagyságához nem férhet kétség. A német romantikusok rajongtak érte, s az utókor végül igazat kell hogy adjon August Wilhelm Schlegelnek, aki szerint: "Ha valaki megérdemli, hogy költőnek nevezzék, akkor az Calderon."
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)